Index Vakbarát Hírportál

Hajmeresztő történet: ikertestvére helyett játszhatott a futballista

2024. május 13., hétfő 19:39

A román élvonalbeli bajnokságban érdekelt Dinamo Bucuresti vizsgálatot indított amiatt, hogy a Bissau-guineai, portugál hátvéd, Edgár lé helyett tényleg ikertestvére, Edelino lé szerepelt-e az egyik összecsapáson. A Marca információi szerint az igazság érdekében DNS-vizsgálatot is kész bevetni a klub.

Az egész történet origója Daniel Sendre újságíróhoz vezethető vissza, aki kérdezni szeretett volna az egyik mérkőzést követően a 30 éves játékostól, ám legnagyobb meglepetésére az semmilyen idegen nyelven, csupán portugálul tudott megszólalni. Ami annak tekintetében igen furcsa, hogy megfordult már többek közt Spanyolországban (Barcelona), Franciaországban (Lille), Törökországban (Trabzonspor) és Hollandiában is (Feyenoord). Ez pedig gyanakvást keltett az újságíróban, és azt gondolta, hogy ikertestvére játszhatott Edgár lé helyett.

Az ügy pedig csak tovább bonyolódott akkor, amikor elkérték a játékos jogosítványát, ő azonban ezt megtagadta.

Ilyen szituációra nincs megszabott büntetés. Törvényes módon DNS-vizsgálattal lehet megállapítani, hogy tényleg a megfelelő játékos lépett-e pályára, de még ha be is igazolná a teszt, hogy az ikertestvér játszott, akkor sem bizonyítható, hogy a Dinamo Bucuresti szándékos csalást követett el

– idézte a Marca a Román Labdarúgó-szövetség egy forrását. 

Az ügyben megszólalt Florin Prunea is, korábbi Dinamo-játékos és román válogatott kapus.

„Szürreálisnak tűnt. Azt gondoltam, hogy még álmodom. Telefonálni kezdtem, barátokkal beszélgettem, akik megerősítették azt, hogy tényleg ilyen történhetett, de ez még mindig hihetetlen számomra.” 

Az ügy miatt vizsgálat indult, s ha beigazolódik az ikrek tette, akár nyolc pontot is megvonhatnak a román csapattól, és az ki is eshet az élvonalbeli bajnokságból. Amitől most sem áll messze a bukaresti alakulat, ugyanis 30 mérkőzést követően a tabella 14. helyén áll, csupán egy ponttal megelőzve a kieső helyen álló FC Volutarit. 

Edgár lé idén februárban érkezett Romániába, igazolása óta öt mérkőzésen kapott lehetőséget. Edelino lé szinte egész pályafutása alatt Portugáliában játszott, jelenleg viszont nincs csapata, ami még elképzelhetőbbé teszi azt, hogy testvére helyett lépett pályára. 

Rovatok