Index Vakbarát Hírportál

A Real Madrid BL-győzelmével karnyújtásnyira az újabb őszi főtáblától a Ferencváros

2024. június 4., kedd 13:57

A labdarúgó NB I-et ismét megnyerő Ferencváros karnyújtásnyira került a nemzetközi kupaporond főtáblájától, pedig a magyar rekordbajnok még pályára sem is lépett az új idényben.

A minap beszámoltunk róla, hogy a Real Madrid újabb, immáron 15. BEK/BL-trófeájának köszönhetően spanyol bajnokként nem vesz el kvótát a főtáblán, ami egyrészt azt jelenti, hogy a Sahtar Doneck selejtező nélkül is odakerült, a Dinamo Zagreb a második selejtezőkör helyett a harmadikban csatlakozik a mezőnyhöz, a Ferencváros pedig a Qarabaggal együtt az első helyett a másodikban.

No de nézzük, mit is jelent ez a gyakorlatban!

Már biztosan play-off körös lesz a Fradi – valamelyik kupában

Ez pedig azt jelenti, hogy karnyújtásnyira van az újabb csoportkör.

A Fradi azzal, hogy a második selejtezőkörben csatlakozik csak (ahol ráadásként kiemeltként kap ellenfelet június 19-én), egy esetleges búcsú esetén ezúttal nem az Európa-konferencialigába, most már csak szimplán konferencialigába csúszna – mint tette azt tavaly –, hanem az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe.

Itt a tavalyi évhez hasonlóan csak a vele egyszerre kieső csapatok közül jöhetne ellenfél, de ha ezt a párharcot is elbukja, még akkor is átkerül a konferencialiga play-off körébe.

Ebben továbbra is csak a Bajnokok Ligájából már kiesett gárdák egyikével futhatna össze, így elkerülné például a topligákból az úgynevezett „ligaágra” érkező Chelsea–Fiorentina–Betis–Heidenheim–Lens-ötöst. Abban az esetben, ha a harmadik bajnokcsapat elleni párharc is kifogna a magyar bajnokon, akkor ezen a ponton véget érne a Fradi számára az európai kupaszereplés az idényre.

A FERENCVÁROS TEHÁT HÁROM PÁRHARCOT EGÉSZEN BIZTOSAN JÁTSZIK A NYÁRI SELEJTEZŐBEN, ÉS CSAK AKKOR NEM LESZ FŐTÁBLÁS ŐSSZEL, HA MINDHÁRMAT ELBUKJA.

Melyik nemzetközi kupasorozat főtábláján szerepelhet a Ferencváros?

  • 8029
    Az Európa-ligában folytathatja.
  • 3247
    A Konferencialigában játszik ősszel.

Ha a BL első akadályát (a 2. selejtezőkört) sikerrel veszi a Fradi, akkor már biztos a főtábla, hiszen ennél a forgatókönyvnél a legrosszabb esetben kikap a BL 3. selejtezőkörében, ezzel átcsúszna az Európa-liga play-off körébe, aminek elvesztésével a konferencialiga főtáblájára kerülne.

Ha két párharcot venne sikerrel a magyar bajnok, akkor a BL play-off köréből vagy az elitsorozat, vagy az El főtáblája lenne a következő lépcső, ha pedig mindhármat megnyerné, akkor természetesen a BL-ben lenne érdekelt az ősszel is.

Továbbá, ha a BL-ből ki is esik rögvest, de vagy az El 3. selejtezőjét vagy egy újabb vereséggel a konferencialiga play-off körét megnyeri, akkor utóbbi sorozatban főtáblás, ha pedig egy-egy BL- és El-párharcot, vagy két El-párharcot, vagy két BL-párharcot nyer, akkor a második számú viadal folytatásában lesz érdekelt.

A Ferencváros útja a főtábla felé
Sikeres párharc Csoportkörös szereplés
0
1 konferencialiga
2 Európa-liga
3 Bajnokok Ligája

Sorozatban a hatodik főtábláért küzd a csapat – no meg a harmadik kupatavaszért...

A 125 évvel ezelőtt alapított fővárosi klub 35 aranyérmével fölényesen vezeti a honi örökrangsort, a 2018–2019-es idénytől kezdve pedig egyeduralkodónak számít: egyhuzamban hatodszor lett bajnok, és a nemzetközi kupaporondon is ezt követően robbant be igazán. Az 1995–1996-os első BL-csoportkörös szereplés után a 2004–2005-ös évadban az UEFA-kupában volt főtáblás, a 2019–2020-as szezonnal kezdve viszont minden egyes évben érdekelt volt az ősszel, sőt a legutóbbi két alkalommal a tavaszi folytatáson is.

A Ferencváros nemzetközi kupaszereplései az elmúlt években
Idény Selejtező Főtábla Kupatavasz
2019–2020. BL: 3. kör, El: play-off El: 3. hely, 7 pont
2020–2021. BL: play-off BL: 4. hely, 1 pont
2021–2022. BL: play-off El: 4. hely, 3 pont
2022–2023. BL: 3. kör, El: play-off El: 1. hely, 10 pont legjobb 16
2023–2024. BL: 1. kör, Ekl: play-off Ekl: 2. hely, 10 pont legjobb 32
2024–2025. BL/El/Kl: play-off ?   

Tízszeresére nőtt a Fradi koefficienspontjainak száma

A folyamatos csoportkörös szereplés az együttes nemzetközi koefficiensén is meglátszik, a 2019–2020-as kupaidényt 3,5 ponttal kezdte, az első Európa-liga-főtábla után már 9-nél járt, az újabb BL-csoportkör után pedig 13,5-nél. A negyedikként zárt Európa-liga őszi eredmény után 15,5-re emelkedett ez a szám, aztán a nyolcaddöntőig tartó menetelés eredményeként az előző évadot már 27-essel kezdte meg a Fradi.

Ekkor hatalmas meglepetésre a feröeri KÍ 3–0-s budapesti sikerrel ejtette ki a zöld-fehéreket rögvest az első körben, így csak akkor volt esély az újabb csoportkörre, ha az Ekl-ben három párharcot vesz sikerrel. Mivel ezt három nagyon sima továbbjutással megtette, jöhetett az első Ekl-főtábla, ahol az első kalapból várta az ellenfeleket. A kvartett azért így is combos lett a Fiorentinával, a Genkkel és a Csukaricskivel, de így is veretlenül jutott tovább a magyar csapat a végül döntőző olaszok mögött, hogy aztán a legjobb 16 közé jutásért vívott play-offban két 1–0-s vereséggel búcsúzzon a végső győztes Olympiakosszal szemben.

Ennek a menetelésnek köszönhetően pedig már 35-re emelkedett a koefficiens, amivel az 55. helyen áll Európában, olyan csapatokat megelőzve, mint a Galatasaray, a Freiburg, a Dinamo Kijev, a Monaco, vagy éppen az angol Leicester, Aston Villa, Brighton, Newcastle fogat.

A Ferencváros koefficienspontjainak alakulása
Idény Végállomás Koefficiens a rajton
2019–2020. El-csoportkör 3,500
2020–2021. BL-csoportkör 9,000
2021–2022. El-csoportkör 13,500
2022–2023. El-nyolcaddöntő 15,500
2023–2024. Ekl-play-off a nyolcaddöntőért 27,000
2024–2025 ? 35,000

A paksiak alighanem jobban örültek volna a Dortmund sikerének, a Fehérvár kiemelt, a Puskás Akadémia nem

A német együttes sikerével ugyanis a Magyar Kupa győztese az Európa-liga első selejtezőköre helyett a másodikban rajtolhatott volna. A Paks a június 18-i sorsoláson kiemeltként kap ellenfelet: a svéd Elfsborg, a román Corvinul Hunedoara, a bolgár Botev Plovdiv, az azeri Zira, a szlovák Ruzemberok vagy a koszovói Llapi van képben lehetséges riválisként. A Paks első magyar csapatként már július 11-én érdekelt lesz a nemzetközi porondon. A konferencialigában a bronzérmes Puskás Akadémia és a bajnoki negyedik helyezett Fehérvár is a második selejtezőkörben csatlakozik, utóbbi lesz a kiemelt. A második kör meccseit július 25-én és augusztus 1-jén játsszák le.

A BL-döntőjét május 31-én rendezik meg Münchenben, az Európa-ligáét május 21-én Bilbaóban, a konferencialigáét pedig a kettő között, május 28-án Wroclawban.

Hány magyar csapat lesz főtáblás az ősszel?

  • 424
    Csak egy csapatunk éri meg az őszt.
  • 147
    Két együttesünk készülhet a csoportkörre.
  • 88
    Egyik csapatnak sem sikerül...
  • 47
    Mind a négy (Fradi, Paks, Puskás, Fehérvár) feljut a főtáblára!
  • 25
    Hárman kvalifikálnak az őszi folytatásra.
Kulcsdátumok a magyar kupacsapatok számára
Bajnokok Ligája (Ferencváros)
Június 19. a 2. selejtezőkör sorsolása kiemelt
Július 22. a 3. selejtezőkör sorsolása kiemelt
Július 23–24. 2. kör – első mérkőzések
Július 30–31. 2. kör – visszavágók
Augusztus 5. a play-off kör sorsolása ?
Augusztus 6–7. 3. kör – első mérkőzések
Augusztus 13. 3. kör – visszavágók
Augusztus 20–21. play-off kör – első meccsek
Augusztus 27–28. play-off kör – visszavágók
Augusztus 29. a csoportkör sorsolása ?
Szeptember 17. – január 29. a csoportkör nyolc fordulója
Január 31. a play-off kör sorsolása
Február 11–12. play-off kör – első meccsek
Február 18–19. play-off kör – visszavágók
Február 21. a kieséses szakasz ágrajzának sorsolása
Március 4–5. nyolcaddöntő – első meccsek
Március 11–12. nyolcaddöntő – visszavágók
Április 8–9. negyeddöntő – első meccsek
Április 15–16. negyeddöntő – visszavágók
Április 29–30. elődöntő – első meccsek
Május 6–7. elődöntő – visszavágók
Május 31. Döntő München
        
Európa-liga (MK-győztes: Paks)
Június 18. az 1. selejtezőkör sorsolása kiemelt
Június 19. a 2. selejtezőkör sorsolása nem kiemelt
Július 11. 1. kör – első mérkőzések
Július 18. 1. kör – visszavágók
Július 22. a 3. selejtezőkör sorsolása nem kiemelt
Július 25. 2. kör – első mérkőzések
Augusztus 1. 2. kör – visszavágók
Augusztus 5. a play-off kör sorsolása nem kiemelt
Augusztus 8. 3. kör – első mérkőzések
augusztus 15. 3. kör – visszavágók
Augusztus 22. play-off kör – első meccsek
Augusztus 29. play-off kör – visszavágók
Augusztus 30. a csoportkör sorsolása ?
Szeptember 26. – január 30. a csoportkör nyolc fordulója
Január 31. a play-off kör sorsolása
Február 13. play-off kör – első meccsek
Február 20. play-off kör – visszavágók
Február 21. a kieséses szakasz ágrajzának sorsolása
Március 6. nyolcaddöntő – első meccsek
Március 13. nyolcaddöntő – visszavágók
Április 10. negyeddöntő – első meccsek
Április 17. negyeddöntő – visszavágók
Május 1. elődöntő – első meccsek
Május 8. elődöntő – visszavágók
Május 21. Döntő Bilbao
        
Európa-liga (3. Puskás Akadémia, 4. Fehérvár)
Június 19. a 2. selejtezőkör sorsolása Fehérvár kiemelt
      Puskás nem kiemelt
Július 22. a 3. selejtezőkör sorsolása ?
Július 25. 2. kör – első mérkőzések
Augusztus 1. 2. kör – visszavágók
Augusztus 5. a play-off kör sorsolása ?
Augusztus 8. 3. kör – első mérkőzések
augusztus 15. 3. kör – visszavágók
Augusztus 22. play-off kör – első meccsek
Augusztus 29. play-off kör – visszavágók
Augusztus 30. a csoportkör sorsolása ?
Október 3. – december 19. a csoportkör hat fordulója
December 20. a play-off kör sorsolása
Február 13. play-off kör – első meccsek
Február 20. play-off kör – visszavágók
Február 21. a kieséses szakasz ágrajzának sorsolása
Március 6. nyolcaddöntő – első meccsek
Március 13. nyolcaddöntő – visszavágók
Április 10. negyeddöntő – első meccsek
Április 17. negyeddöntő – visszavágók
Május 1. elődöntő – első meccsek
Május 8. elődöntő – visszavágók
Május 28. Döntő Wroclaw

(Borítókép: A Ferencváros csapata ünnepel a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Kisvárda Master Good-mérkőzés után a Groupama Arénában 2024. április 20-án, mert matematikailag megnyerték a bajnokságot. MTI / Hegedüs Róbert)

Rovatok