A magyar női labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Svájcot az Európa-bajnoki selejtező B ligájának negyedik fordulójában – számolt be a Magyar Távirati Iroda. Ezzel feljött a kvartett harmadik helyére.
A két csapat pénteki meccsét a svájciak nyerték házigazdaként 2–1-re. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett keddi találkozó első félidejében nem született gól, majd a 73. percben a hat perccel korábban becserélt Pápai Emőke, a Grasshoppers húszéves csatára talált be. A vendégek a 94. percben egyenlíthettek volna, de Ramona Bachmann büntetőt hibázott.
A válogatott – amely egy döntetlen és négy vereség után először győzött idén – legközelebb július 12-én lép pályára Azerbajdzsánban.
Nagyon büszke vagyok a csapatra, rengeteg munkát tettek bele az elmúlt másfél hétbe a lányok, és ennek lett az eredménye a mai győzelem – értékelt az mlsz.hu által idézett Szarvas Alexandra szövetségi kapitány a lefújás után. – A lányok elhitték, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést, végig bíztak magukban, és végül sikerült értékesíteni az egyik helyzetünket. Ez csak a kezdet, úgy érzem, jó úton haladunk, a mai mentalitást kell továbbvinni a hátralévő mérkőzésekre is.
Mivel a B ligában szerepel a magyar csapat, a négyeséből nem tud közvetlenül kijutni a kontinensviadalra. A júliusig tartó csoportküzdelmek után a négy csoportgyőztes és a két legjobb második keresztbe játszik ugyanezen liga két rosszabb másodikjával és négy harmadikjával. A továbbjutókra még egy párharc vár – immár a részvételért.
LABDARÚGÁS
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, NŐK
Eredmény, B divízió, 4. forduló, 1. csoport
Magyarország-Svájc 1–0 (Pápai, 73.)
Az állás: 1. Svájc 9 pont, 2. Törökország 6, 3. MAGYARORSZÁG 4 (4–5), 4. Azerbajdzsán 4 (2–6)
(MTI / Index)