Index Vakbarát Hírportál

Vezetőedzőnek tér vissza a Fehérvár FC kispadjára a volt válogatott

2024. június 15., szombat 21:21

Hétfőtől Pető Tamás irányítja NB I-es Fehérvár FC szakmai munkáját, miután minden részletben sikerült megállapodniuk a feleknek – közölték szombaton kora este klub honlapján.

A legutóbbi bajnoki kiírásban negyedik helyezett klubnál korábban játékosként, játékosmegfigyelőként, másodedzőként és megbízott edzőként is dolgozó szakemberrel mindenben megállapodtak a közös munkáról, így az adminisztratív teendők elvégzése után hétfőn megkezdi a munkát a csapattal – írták.

Pető Tamás 1974. június 8-án született Ajkán. Pályafutását Veszprémben kezdte, majd 1995-ben Győrbe igazolt, ahonnan egy évvel később Székesfehérvárra vezetett az útja. Az 1996–1997-es idényben 37 mérkőzésen 6 gólt szerzett. Később Újpestre igazolt, 1998-ban tagja volt a lila-fehérek máig utolsó bajnokcsapatának.

A 2000-es évek elején Belgiumban légióskodott, majd egy évre hazatért, és a Vasas játékosaként bajnoki bronzérmet szerzett. Ezt követően hat évig Hollandiában légióskodott, a NAC Bredában, ahol 83 alkalommal lépett pályára, és 5 gólt szerzett. Profi pályafutását a Lombard Pápa együttesében fejezte be 2009-ben. A magyar válogatottban 1998 és 2002 között 14 alkalommal szerepelt.

Visszavonulása után 2011 és 2012 között játékosmegfigyelőként dolgozott a Vidinél, majd 2015 júliusától 2018 decemberéig másodedzőként segítette Bernard Casoni, Horváth Ferenc, Henning Berg és Marko Nikolics munkáját is.

Casoni távozása után 2015. augusztus 19-e és október 6-a között – Horváth Ferenc érkezéséig – 8 mérkőzésen (6 NB I-es bajnokin és 2 Európa-liga-selejtezőn) megbízott edzőként irányította a Vidit. Székesfehérvárról Paksra vezetett az útja, ahol játékosmegfigyelőként segítette Csertői Aurél vezetőedzőt, majd a 2018–2019-es idény kezdetén átvette a veszprémi labdarúgócsapat irányítását, amely akkor még a megyei I-ben szerepelt.

Pető Tamás összesen hat évet dolgozott a királynék városában, ezalatt két bajnoki címet, továbbá három bronzérmet szerzett csapatával, és az NB II küszöbéig vezette a Veszprém együttesét, a 2023–2024-es szezont az NB III Észak-Nyugati csoportjának harmadik helyén zárták.

Rovatok