Index Vakbarát Hírportál

A Fradi andorrai vagy dán ellenfelet kaphat a BL következő selejtezőkörében

2024. július 22., hétfő 12:19

Hétfő délben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában kisorsolták a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének párosítását.

A magyar bajnok Ferencváros a második körben csatlakozik be, kedden hazai pályán fogadja a walesi The New Saintset, jövő kedden pedig idegenben lép pályára riválisa ellen.

A Ferencváros továbbjutásával a BL-selejtező 3. körében folytathatja, hétfőn pedig az is kiderült, hogy az andorrai UE Santa Coloma és a dán Midtjylland párharcának továbbjutója lenne ez esetben az ellenfél.

Melyik nemzetközi kupasorozat főtábláján szerepelhet a Ferencváros?

  • 8029
    Az Európa-ligában folytathatja.
  • 3247
    A Konferencialigában játszik ősszel.

Azt is tudjuk, hogy a Fradi ekkor vendégként kezdené meg a párharcát.

A zöld-fehérek a 2017–2018-as Európa-liga selejtezőjében már összekerültek a Midtjyllanddal, akkor a dánok kettős győzelemmel (2–4, 1–3) jutottak tovább.

Ha a Ferencváros alulmarad a BL-selejtezőben, akkor az Európa-liga harmadik selejtezőkörében az APOEL (ciprusi)–Petrocub (moldovai) párharc vesztesével találkozik – derült ki a 13 órás húzásokon.

A többi magyar érdekeltség

Végül az Európa-konferencialigában is sorsoltak hétfőn, itt az El-ből kieső Paks, valamint a Puskás Akadémia és a Fehérvár volt érdekelt.

A Fehérvár az azeri Szumgajit ellen lép pályára a 2. körben, továbbjutás esetén a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi párharcának győztese ellen folytathatja.

A Vidi ugyanúgy idegenben kezdhet a következő körben, mint a Puskás Akadémia, amelynek egyelőre az is kérdéses, hogy lesz-e ellenfele a második fordulóban. A felcsútiak ágára a moldovai Zimbru vagy az örmény Ararat érkezhet.

Az Európa-ligából visszacsúszó Paks a ciprusi AEK Larnaca elleni siker esetén a szerb Radnicski vagy a montenegrói Mornar Bar ellen játszhat – a második körhöz hasonlóan otthon kezdve.

Rovatok