Index Vakbarát Hírportál

A Fehérvár azeri csapat ellen kezd, a Paks ciprusi riválissal folytatja az európai kupaporondon

2024. július 24., szerda 11:05

A Fehérvár labdarúgócsapata az azeri Szumgajit vendégeként kezdi meg szereplését a konferencialiga selejtezőjének második fordulójában, a Paks pedig az Európa-ligában elszenvedett, román másodosztályú csapat elleni kiesés után szintén a harmadik számú kapusorozatban bizonyíthat.

Az OTP Bank Liga negyedik helyezettjénél, a Fehérvárnál mozgalmasan telt a holt szezon, számos kulcsjátékosa és vezetőedzője is távozott a nyáron, így nehéz megítélni, hogy milyen eredményre lehet képes. Az Újpestre igazolt tréner, Bartosz Grzelak helyére érkezett Pető Tamásnak ráadásul ez az első megbízatása a legmagasabb szinten.

A Fehérvár tavaly ugyan lemaradt az európai porondról, összességében mégis rutinos szereplőnek számít a nemzetközi színtéren, míg ellenfele története során mindössze harmadszor futballozhat valamelyik kupasorozatban. Az előző két alkalommal sok sikerélménye nem volt, mert 2021-ben és 2022-ben is elvesztette a párharcát a macedón Shkëndija, illetve a szerb Cukaricki ellen. A Fejér vármegyei együttes két éve egészen a selejtező utolsó köréig jutott a konferencialigában, akkor ugyanúgy azeri riválissal kezdett, és 5–3-as összesítéssel lépett túl a Gabalán.

A visszavágót jövő szerdán Székesfehérváron rendezik, a párharc győztese a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze a harmadik körben, a vesztes pedig búcsúzik a nemzetközi porondtól.

A Paks kijavítaná a fiaskót 

Az Európa-liga selejtezőjében történt fiaskó után a Paks labdarúgócsapata a konferencialigába átkerülve a Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató ciprusi AEK Larnaca ellen javíthat a nemzetközi porondon. A Magyar Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes története második európai kupaszereplése nem indult jól, mivel két hete szervezetlen védekezése és indiszponált játéka miatt 4–0-ra kikapott hazai pályán a román másodosztályban szereplő Corvinul Hunedoara csapatától, így hiába javított idegenben 2–0-s sikerrel, a továbbjutásra nem volt reális esélye.

A lebonyolítási rend viszont valódi javítási esélyt kínál a zöld-fehéreknek immár a harmadik számú sorozatban, ahol Bognár György vezetőedző együttese csütörtökön a ciprusi bajnokság második helyezettjét látja vendégül. A mostani ellenfél ugyanakkor jóval nagyobb falatnak tűnik, mint a vajdahunyadi rivális volt, ugyanis a szigetországiak az elmúlt öt évben kétszer is az Európa-liga csoportkörében szerepeltek, majd onnan a konferencialigába lecsúszva tavaly a nyolcaddöntőig jutottak, ahol a későbbi győztes West Ham United állította meg őket.

Már csak a nagyobb nemzetközi rutinja miatt is az AEK Larnaca számít a párharc favoritjának, azonban ha a Paks meg tudja ismételni a múlt heti visszavágón nyújtott teljesítményét, akkor lehet esélye a továbbjutásra.

Az alapvető cél azonban mindenképpen az a tolnaiaknál, hogy ezúttal olyan eredményt érjenek el saját közönségük előtt, hogy legyen tétje a jövő csütörtöki visszavágónak.

A Paks még sosem találkozott ciprusi riválissal, ahogy a Larnaca sem magyarral. A párharc győztese a szerb Radnicki és a montenegrói Mornar csatájának továbbjutójával csap össze a harmadik körben, a vesztes pedig búcsúzik a nemzetközi porondtól.

Az már napok óta köztudott volt, és hétfőn aztán hivatalossá is vált, hogy a harmadikként érintett magyar csapat, a Puskás Akadémia FC  játék nélkül jut tovább a 2. fordulóból. Ukrán ellenfele, a Dnyipro-1 csapata ugyanis a közelmúltban csődöt jelentett, így a kizárás sorsára jutott. Nemcsak a nemzetközi kupában, hanem az ukrán élvonalban is.

Konferencialiga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés

Csütörtök

Rovatok