Index Vakbarát Hírportál

A Fehérvár edzője a kettős vereség után: Akiben nincs meg a motiváció, az nem fog játszani

2024. augusztus 15., csütörtök 09:48

A Fehérvár idegenbeli kudarcát követően szerdán a hazai visszavágón 2–0-ra kapott ki az Omoniától, így kettős vereséggel, 3-0-s összesítéssel búcsúzott a labdarúgó-konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójában. A mérkőzés után a magyar csapat vezetőedzője kritikus hangnemet ütött meg értékelésében.

Noha a Fehérvár várta hátránnyal a visszavágót, mégis az Omonia lépett fel támadólag a meccs elején. Az első negyedórában Tóth Balázsnak legalább háromszor kellett védenie, hogy megóvja a kapuját, egy ízben pedig a jobb kapufa segítette ki. Több mint húsz percet kellett várni az első hazai lehetőségre, Bedi lövése nem sokkal kerülte el a bal alsó sarkot. A játék képe viszont nem változott, egyértelműen a ciprusiak irányítottak, a fölényük pedig szűk harminc perc alatt góllá érett. A vezetés megszerzése ellenére sem vettek vissza a tempóból a vendégek, a szünetig hátralévő időben is a magyar kapusnak akadt védenivalója.

Pető Tamás vezetőedző hármas cserével próbálta frissíteni együttesét, amely jobban is kezdte a második játékrészt, ehhez azért hozzájárult az is, hogy a szigetországiak biztos előnyük birtokában már kevésbé erőltették a támadásokat. Hiába birtokolta többet a labdát a magyar csapat, mint a párharc előző három félidejében, komoly gólhelyzete így sem volt, mert az ellenfél megingás nélkül, szervezetten védekezett. Ennek következtében sem az összesítésben, sem a meccsen nem jött össze az egyenlítés, sőt a hajrában újra az Omonia volt veszélyesebb, és a hosszabbításban megadta a kegyelemdöfést is.

Az Omoniára a horvát NK Osijek és az azeri Zira továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben, a Fehérvár pedig búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Pető Tamás: Akiben nincs meg a motiváció, az nem fog játszani 

A Fehérvár FC vezetőedzője, Pető Tamás a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján kritikus hangnemet ütött meg értékelésében. A szakember hangsúlyozta, nem akar közhelyeket pufogtatni, hogy fáradtak voltak, és nem tudtak edzeni, egyszerűen egy csapat nem engedheti meg magának, hogy ilyen teljesítményt nyújtson. 

Egyszerűen az első félidőben hiányzott belőlünk mindaz, ami ahhoz kell, hogy megnyerjük az ilyen mérkőzéseket: a dinamika, a gyorsaság, az agresszivitás, a pozitivitás. Nagyjából minden. Ennek hangot is adtam a szünetben, ennek volt betudható, hogy a fordulás után azért jobban játszottunk, bár nagyon messze vagyunk attól, amit a felkészülés alatt tudtunk mutatni. Közhelyeket tudnék pufogtatni, hogy fáradtak vagyunk, nem tudtunk edzeni, de egy csapat nem engedheti meg magának, hogy ilyen játékot produkáljon, mint mi az első félidőben. Ez abszolút hozzáállás kérdése, a fáradtságot el lehet tüntetni motivációval, akiben meg nincs meg a motiváció, az nem fog játszani

taglalta a szakember, aki hozzátette, valószínűleg a szerdai teljesítménynek lesznek következményei. 

Rovatok