Index Vakbarát Hírportál

A Debrecen otthonában szerezte meg első győzelmét a DVTK az új szezonban

2024. augusztus 17., szombat 19:35

A Diósgyőr egy félidőn át emberelőnyben futballozva 1–0-ra nyert a Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának szombati játéknapján, ezzel megszerezte első győzelmét a 2024–2025-ös szezonban.

Az első félidőben kiegyenlített játékot láthatott a közönség, az első igazán nagy helyzetre fél órát kellett várni. Ekkor a vendégek egy pontrúgás után az előre húzódó védő, Csorbadzsijszkij révén megszerezték a vezetést.

Nem sokkal a szünet előtt aztán létszámban is előnybe került a Diósgyőr, miután Pëllumbi négy percen belül két sárga lapot szedett össze.

A második játékrész elején két perc alatt mindkét oldalon volt egy-egy kapufa, majd a Debrecen emberhátrányban is átvette a kezdeményezést.

A DVTK létszámfölényben is csak az eredmény tartására törekedett, és végül sikerrel is járt, írja az MTI.

Labdarúgás

OTP Bank Liga

4. forduló 

Rovatok