Index Vakbarát Hírportál

Csalódást keltő eredmény a Ferencvárostól, hazai pályán nem bírt el bosnyák riválisával

2024. augusztus 22., csütörtök 22:53

A labdarúgó-Európa-liga selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában a magyar bajnok Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett a bosnyák Borac Banja Luka ellen, így egy hét múlva idegenben harcolhatja ki a főtáblára jutást.

A magyar rekordbajnok a Midtylland elleni Bajnokok Ligája-búcsú után a második számú európai kupasorozat selejtezőjének playoff-körében a bosnyák Borac Banja Luka ellen lépett pályára. A Ferencváros papíron hatalmas favoritja volt a párharcnak, mivel jóval értékesebb kerettel, és képzettebb futballistákkal rendelkezik, mint bosnyák riválisa, de ettől függetlenül nem lehetett félvállról venni a Borac Banja Lukát. Már csak azért sem, mivel a bosnyák csapat még a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában megszorongatta a görög bajnok PAOK-ot. 

A mérkőzés csütörtök este 21 órakor kezdődött, a hangulat pedig remek volt a Grorupama Arénában, tökéletes nyári este, ideális futballidő várta a csapatokat. Telt ház ugyan nem volt az Üllői Úton, de szép számmal kilátogattak drukkerek. A népes nézősereg viszont nem láthatott az első percektől kezdve izgalmas, lüktető mérkőzést, a Fradi az első félidő felében még kapura lövéssel sem próbálkozott, a másik oldalon a bosnyák csapat neve mellett ekkor két kaput elkerülő próbálkozás állt – amelyek közül egyik sem jelentett veszélyt a kapura. 

Az első említésre méltó FTC-helyzet a 25. percben érkezett, a bal oldalról elvégzett szögletrúgásra Knoester jött jó ütemben, elszakadt védőjétől, és a hosszú oldalról közelről fejelhetett, de Manoljovics kapus észnél volt, és kiütötte a labdát. Néhány pillanattal később nem volt szükség a vendégek kapusának közbeavatkozására: Traoré húzott el a jobb szélen, befelé cselezett a bal lábára, majd 21 méterről lőtt, de nem találta el a célterületet. Ugyanúgy, ahogy Varga Barnabás fejese sem 12 méterről a 33. percben. 

A Ferencváros kezdte átvenni a játék irányítását, többet birtokolta a labdát, de ziccert, vagy veszélyes lehetőséget nem alakított ki. Viszont kapuja sem volt veszélyben, mivel a bosnyák rivális ekkor már hosszú percek óta nem vezetett támadást. Ennek ellenére a 44. percben végül szükség volt még egy Dibusz-védésre, a magyar válogatott kapusa Savic távoli lövését ütötte oldalra. A játékrész zárásaként még feljegyezhettünk egy FTC-helyzetet: Abu Fani jó passzát Varga vette át, majd 11 méterről, balról a jobb alsót vette célba, Manojlovics viszont szögletre ütötte a labdát. Így gól nélküli döntetlennel jött a félidő. 

A folytatásban sem változott a játék képe, az FTC-nél volt többnyire a labda, de helyzetek nem alakultak ki. Az első öt perc után egyre jobban beszorult saját kapuja elé a bosnyák csapat, Ben Romdan 17 méteres lövése vette célba a bal alsót, de mivel nem volt túl erős, Manojlovics oldalra ütötte a labdát, majd Abu Fani 19 méteres lövése ment el jócskán a jobb kapufa mellett. A Borac veszélyes támadást nem vezetett, nem úgy, mint a 67. percben a Ferencváros, amikor Zachariassen vette le mellel a labdát a tizenhatoson belül, majd a jobb alsó sarok felé lőtt, de centiméterekkel eltévesztette a célterületet. 

A rendes játékidő utolsó negyed órájában továbbra is jól védekeztek a bosnyákon, az FTC pedig ugyan birtokolta a labdát, veszélyes lehetőséget nem tudott kialakítani. A skót játékvezető öt perc hosszabbítást jelzett, ennek első percében Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is elindult hazafelé a lelátóról, majd néhány perccel később véget ért a mérkőzés. A vége gól nélküli döntetlen. A Ferencváros csalódást keltő hazai teljesítménye után egy hét múlva Bosznia-Hercegovinában próbálhatja kiharcolni az EL-főtáblára jutást. 

Csütörtökön még két magyar csapat játszott európai kupaselejtezőt: a Konferencialigában a Paks 2–2-es döntetlent játszott a Mlada Boleslav vendégeként, a Puskás Akadémia pedig kétgólos előnyből végül döntetlenre végzett az olasz Fiorentina ellen, amely csapat a legutóbbi két kiírásban egészen a fináléig jutott. 

Európa-liga, selejtező, playoff

Rovatok