Index Vakbarát Hírportál

Gulácsi Péterék zárták le a bajnok Leverkusen káprázatos sorozatát

2024. augusztus 31., szombat 20:33

Az Eintracht Frankfurt hazai pályán 3–1-re legyőzte a Hoffenheimet a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában – írja az MTI.

A frankfurtiaknál – akik az Európa-ligában a Ferencvárossal is összecsapnak majd – nem volt a keretben Lisztes Krisztián, aki a negyedosztályú tartalékcsapatban kezdőként 63 percet játszott a Villingen ellen a Regionalliga délnyugati csoportjában, de a túloldalon Szalai Attila sem volt a keretben.

Játszott viszont a Holstein Kiel vendégeként győztes Wolfsburgban Dárdai Bence. A német utánpótlás-válogatott középpályás a 80. percben állt be, csapata 2–0-ra nyert.

A legutóbb ezüstérmes Stuttgart hazai pályán nem tudta legyőzni a Mainzot. Negyed óra alatt kétgólos vezetést szerzett, a vendégegyüttes a második félidő közepén egyenlített, majd a hazai alakulat a 88. percben ismét előnybe került, de a ráadásban erre is volt válasza a Mainznak. A Bajnokok Ligája-résztvevő Stuttgart vereséggel kezdett, így két forduló után csak egy pontja van.

A nap rangadóján az előző idényben veretlenül bajnok Leverkusen fogadta a Gulácsi Péterrel a kezdőben felálló RB Leipziget, és a piros lap miatt eltiltott Willi Orbán hiányában a 45. percre kétgólos előnybe került (2–0).

A szünet előtt szépített a lipcsei gárda, majd egy videózás után elvett gólt követően csak megszerezte az egyenlítést is, sőt a 80. percben Lois Openda második góljával a győzelmet is (2–3)!

Bundesliga, 2. forduló:

pénteken játszották:

vasárnap játsszák:

Rovatok