Gól nélküli döntetlennel zárult a Diósgyőr – Győr mérkőzés a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában. A találkozó azonban nem a játék, hanem a lefújás utáni pillanatok miatt maradhat emlékezetes.
Fontos egy pontot hozott el a Győri ETO a Diósgyőr otthonából. A lefújást követően a két csapat nem bírta megemészteni a végeredményt, és a szóváltásokat követően egymásnak estek a pályán – az esetet az M4 Sport is megosztotta Instagram-oldalán.
Miután Bogár Gergő játékvezető hármas sípszója elhangzott, a győriek kapusa, Samuel Petras és Holdampf Gergő szólalkozott össze, ezt követően pedig nagyjából a két gárda teljes létszámmal a játéktérre került, ahol amolyan „mindenki, mindenki ellen” módjára lökdösődésre került sor.
Borbély Balázs, a Győri ETO edzője szerint elfogadhatatlan, amit a lefújást követően csinált Petras, míg Szatmári Csaba, a DVTK védője szerint azért volt ennyire feszült a találkozó vége, mert a győriek már korán elkezdték húzni az időt.
Azért jöttek ki a szurkolók, hogy futballt lássanak, nem a földön fetrengésért
– tette hozzá.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 0–0
Fehérvár FC – MTK Budapest 1–0
Debreceni VSC – Zalaegerszegi TE FC 3–1
Vasárnap játsszák:
Kecskeméti TE – Újpest FC (15:00)
Paksi FC – Puskás Akadémia FC (17:30)
Ferencvárosi TC – Nyíregyháza Spartacus FC (19:45)