Index Vakbarát Hírportál

Meglepő helyen kötött ki a Manchester United nagy bukása

2024. szeptember 20., péntek 11:25

A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AEK Athén színeiben folytatja pályafutását a Manchester United korábbi sztárigazolása, Anthony Martial.

Az előző idényben ezüstérmes csapat hivatalos felületein osztotta meg, hogy hároméves szerződést kötött a 28 éves francia támadóval.

Martial 2015-ben volt a nyári átigazolási piac egyik nagy durranása, amikor a határidő lejárta előtt 60 millió euróért igazolt Monacóból a Manchester Unitedhez.

A „vörös ördögöknél” aztán nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, ezért a nyáron felbontották a szerződését – bár azért a 317 tétmérkőzéssel és az ezeken szerzett 90 góllal és 47 gólpasszal igazából nincs oka szégyenkezni.

Az együttessel FA-kupát, Ligakupát, Szuperkupát és Európa-ligát nyerő francia támadó hazájával Nemzetek Ligája-győztes volt 2021-ben, és tagja volt a 2016-ban hazai környezetben Eb-döntős csapatnak is.

(Borítókép: Matthew Peters / Manchester United via Getty Images)

Rovatok