Index Vakbarát Hírportál

26 rendőr is megsérült, súlyos következménye lett az olasz futballbalhénak

2024. szeptember 28., szombat 09:01

A szerdai Genoa–Sampdoria labdarúgó-Olasz Kupa-mérkőzés alatti és utáni szurkolói rendbontások miatt mindkét csapatra egy-egy zárt kapus találkozó vár – szúrta ki a Nemzeti Sport az olasz sajtóban megjelent hírt.

A két genovai csapat szurkolói ősi riválisok, és ezt a szerdai kupameccsen is bizonyították, amely egyébként 1–1-gyel zárult, tizenegyesekkel pedig a másodosztályú Sampdoria jutott tovább. Már a találkozó alatt elkezdődött a balhé, és a meccs után az utcán folytatódott, több drukker összecsapott a helyi hatóság tagjaival is. A rendbontás során 38 ember megsérült – köztük 26 rendőr –, több személyt letartóztattak.

Pénteken pedig megszületett a döntés a büntetést illetően – közölte számos sajtóorgánum, többek között a  Tuttosport . Ez alapján a Genoa zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani a szombati bajnokiját, amikor a Juventust fogadja, és a Sampdoria következő hazai Serie B-meccsén sem lehetnek nézők, ami jövő pénteken esedékes, s a Juve Stabia lesz az ellenfél.

Emellett a két genovai klub szurkolóit három-három idegenbeli összecsapásról is kitiltották – emelte ki beszámolójában az nso.hu.

Rovatok