Index Vakbarát Hírportál

Ötcsillagos hotelban találtak rá a korábbi Serie A-futballista holttestére

2024. szeptember 29., vasárnap 16:55

43 éves korában elhunyt Andrea Capone, aki a 2000-es évek elején az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) is szerepelt a Cagliari játékosaként.

Holttestére vasárnap reggel bukkantak rá az ötcsilaggos Palazzo Tirso Hotel egyik szobájában, írja a The Sun.

Olaszországi sajtóhírek szerint szerint Capone megbotlott a szobájában, aminek következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett, a kiérkező mentők már nem tudtak megmenteni az életét.

Capone a legendás Gianfranco Zola 10-es számú mezét viselte a Cagliari csapatában. Mielőtt a Chelsea ikonja szögre akasztotta volna a cipőjét, 2003 és 2005 között a szardíniaiaknál játszott, a mezszámát később visszavonultatták.

Két évvel később azonban Capone-t az a megtiszteltetés érte, hogy a nevével ellátott mezre rányomták a 10-es számot.

Capone összesen 113 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, ezeken a meccseken 12 gólt szerzett.

A középpályás 2007-ben továbbállt, a Vicenza, a Grosseto és a Salernitana csapataiban is megfordult.

Egy ízben a Celtic elhívta próbajátékra hívta őt, a QPR elleni felkészülési mérkőzésen egy gólt szerzett 2007-ben.

Rovatok