Marco Rossi fejben tartja a futballedzők örök igazságát: soha nem tudod, hogy a soron következő mérkőzés nem az utolsó-e a jelenlegi csapatodnál. Ennek ellenére tagadja, hogy az elmúlt hónapokban akár egyszer is eszébe jutott volna a lemondás gondolata, és azt a szóbeszédet is badarságnak tartja, hogy megromlott volna a viszonya Szoboszlai Dominikkel, a válogatott csapatkapitányával. Az Indexnek adott exkluzív interjúra még a keddi válogatottkeret-hirdetés előtt került sor, akkor még nem tudtuk, hogy Gulácsi Péter idén már nem játszik a nemzeti együttesben.
Van, amit másképp csinálna a mögöttünk hagyott idei mérkőzéseken, ha visszaforgathatná az idő kerekét?
Elismerem, veszélyes volt az a taktika, amit a németek ellen alkalmaztunk: egy az egy ellen, magasra feltolt letámadással. Igen, veszélyes volt, de amíg működött, nem volt különösebb baj, sőt 0–1-es állásnál Bollának volt egy hatalmas helyzete. Ám ahelyett, hogy berúgta volna, a kontrából mi kaptuk a gólt, a másodikat. Utána felbomlott a csapat szerkezete, az utolsó fél órát tényleg borzalmas volt nézni. És közben Musiala és Wirtz, ez a két 2003-as születésű zseni, élete meccsét játszotta. Ezek a tényezők együttvéve vezettek a 0–5-höz.
Vagy ott van a Svájc elleni 1–3. Szegény Willi Orbántól olyan hibákat láttunk, amilyeneket korábban hosszú évek alatt sem.
Egy ilyen klasszisnál, mint amilyen Willi, egy évben maximum két-három komolyabb hiba csúszik be. Most mindezt egyetlen mérkőzésbe sűrítette. Van ilyen. A németek ellen jól játszott, annál a bizonyos gólnál Gündogan hátulról két kézzel fellökte.
Szoboszlai Dominik a válogatott kulcsembere. Ha pénzben akarjuk kifejezni, a keret értékének durván a felét ő adja. Csakhogy a Montenegró elleni Eb-selejtező óta nem az igazi. Sem a Liverpoolban, sem a válogatottban. Vele mi van?
Dominik az Eb-selejtezők nagy részén döntő szerepet játszott, ő jelentette a különbséget a magyar válogatott és a mindenkori ellenfél között. De nem várhatjuk el tőle, hogy mindig úgy játsszon, mint ahogy Montenegró ellen játszott, nem remélhetünk tőle folyton gólokat és gólpasszokat. Rengeteg meccset játszik a Liverpool csapatában és a válogatottban is, és látni kell, hogy a nemzeti együttesben nincsenek olyan képességű társai, mint a klubjában. És az is lehet, hogy mostanában nem olyan látványos és eredményes a játéka, mint például tavaly volt, de minden számszerűsíthető paraméterben, mint amilyen például a futásmennyiség és gyorsaság, ő a legjobb a válogatottban. Idén is, amikor állítólag halványabb! De a közönség csak azt látja, hogy a csapat nem nyer, Dominik nem rúg gólt, nem ad gólpasszt. Egyébként úgy érzem, sokkal többet profitálna a válogatott abból, ha egy kicsit hátrább játszana, a 6-os pozíciójában, mert többet találkozna a labdával, jobban tudna irányítani. Csakhogy nekünk vannak 6-osaink Schäfer Andris, Nagy Ádám, Callum Styles és most már Nikitscher Tamás személyében, luxus lenne őket kihagyni Szoboszlai kedvéért, ezért játszatom Dominiket támadóbb pozícióban.
Igen, de Styles gyakorlatilag nem játszik a West Bromban, Nagy Ádám teljesítménye pedig látványosan visszaesett.
Nem értek egyet teljesen, Ádám az Eb-selejtezőkön szerintem jól játszott, bár kétségtelen, hogy idén nem remekelt. De ismétlem, 6-osokból jól el vagyunk látva, itt van például a 18 éves Michael Okeke a Manchester City tartalékcsapatából, akit nem igazán ismernek itthon, de nagy tehetség. Ő nigériai apa és magyar anya fia. De hát ő sem az első csapatban játszik, ahogy Lisztes Krisztián sem. Utóbbi most a negyedosztályban, a Frankfurt második csapatában szerepel. Mi viszont a válogatottal olyan csapatokkal kerülünk szembe, amelyeknek a sztárjai a Manchester City vagy az Eintracht Frankfurt első csapatában futballoznak hétről hétre, nem pedig a tartalékban. Óriási különbség.
Hát igen, mindig visszatérünk az alapproblémához, a minőség hiányához.
Itt van például a 9-es pozíció, a center. Hogy van az, hogy az összes környező országban találunk kitűnő centereket, kivéve Magyarországot, ahol Varga Barnabásra is szinte csak véletlenül bukkantunk rá? A bosnyákoknak például két klassziscenterük is van Edin Dzeko és Ermedin Demirovic személyében, de én még Haris Tabakovicot is elfogadnám a Hoffenheimből. A szerbeknek ott van Dusan Vlahovics vagy Alekszandar Mitrovics, az osztrákoknak Marko Arnautovic. Németh András vissza-visszatérő téma. Elment a Hamburgból, ahol nem játszott, a szintén másodosztályú, de kiesőjelölt Münsterbe. Ott játszik, de még nem rúgott egyetlen gólt sem.
Akkor most borúsabb a kép, mint egy éve volt…
Nem állítanám, mert szerintem most jobb a helyzet, mint pár éve volt. Csak éppen vissza kéne zökkennünk a rendes kerékvágásba. A régi szerény, alázatos attitűdbe, sokkal inkább csapatként kell működnünk, mint működtünk az utóbbi hónapokban. És igen, realistábbnak is kell lennünk, de a lényeg a csapatszellem. Németország és Hollandia ellen védekezned kell, akár akarsz, akár nem, mert ezek erősebb csapatok, mint mi. És ha erősebbek, akkor többet lesz náluk a labda, többet támadnak, mint mi. Viszont ennek ellenére előfordulhat, hogy az a csapat győz, amelyik alulmarad labdabirtoklásban. Ez a futball egyik szépsége. Nézze csak meg: amikor a németek 5–0-ra legyőztek minket, 52:48 volt a labdabirtoklás aránya az ő javukra. Gyakorlatilag egál. Amikor viszont megvertük 1–0-ra a németeket, vagy kétszer az angolokat – egyszer 1–0-ra, egyszer 4–0-ra –, akkor 65 százalékban az ellenfélnél volt a labda. Mégis mi győztünk. Miért? Mert kompakt módon, csapatként védekeztünk, és kihasználtuk az adódó lehetőségeinket. Vagyis a gyengébb csapat szükségképpen védekezik, és néha előfordul, hogy győz is, hiába gyengébb. Ilyen a futball, ez más sportágban nem nagyon fordulhat elő.
Vagyis végső soron, hosszú távon a játékosok minősége meghatározza az eredményt. Nem mindig, de rendszerint.
Vegyük Pep Guardiolát. Fantasztikus edző, méltán dirigálja a Manchester Cityt, a világ egyik legjobb csapatát. De tegyük föl, a City a Nottingham Foresttel játszik, és kicseréljük a két edzőt. Gondolja, hogy ettől a Forest meg fogja verni a Cityt? Alig hinném. Ugyanaz lenne az eredmény. Itt van Carlo Ancelotti. Nagy edző? Óriási! Méltán dirigálja a világ másik legjobb csapatát, a Real Madridot. Persze van 25 nagyszerű játékosa, ahogy Guardiolának is. De amikor Ancelotti az Everton vagy a Napoli edzője volt lényegesen gyengébb kerettel, mit ért el? Semmit… Hová akarok kilyukadni? Oda, hogy az edző nagyon fontos. De ami igazán fontos, az a rendelkezésére álló játékosok minősége.
Álságos a kérdés, hiszen sejtjük a választ, de idén nem bukkantak fel a magyar futballban az egyaránt 2003-as születésű Wirtzhez vagy Musialához hasonló tehetségek?
Folyton a lelátón ülök, a legutóbbi hétvégén négy NB I-es mérkőzést láttam élőben, a stadionokban, aztán hétfőn még a Vasas–Mezőkövesd-mérkőzésre is kimentem a Fáy utcába. A külföldön játszókat nem nézem meg a helyszínen, mert a mai technika mellett mindenkiről naprakész, agyonstatisztikázott információkat kapok. Ha nem járnám éjjel-nappal a meccseket, nem tudtam volna meghívni Nikitschert, aki pedig bevált Bosznia ellen. Sajnos a magyar NB I színvonala, sebessége nem hasonlítható a nemzetközi futball nívójához. És ezen csak úgy lehetne változtatni, ha az akadémiákról nemzetközileg is versenyképes futballisták kerülnének ki. Nincs mese, 17-18 éves korukra odáig kellene eljutniuk az akadémistáknak, hogy gond nélkül bevethetők legyenek az NB I-ben. Ahogy Yamalék, Wirtzék voltak 17-18 éves korukban. De sajnos ez nincs így. A magyar NB I a 22. az európai rangsorban. Nem véletlenül. Ha valakit behívok a keretbe a magyar NB I-ből, sohasem tudom, mire lesz képes a válogatottban. Tudniillik most a Nemzetek Ligája A divíziójában szerepelünk, ami a válogatottaknak olyan, mint a kluboknak a Bajnokok Ligája. Ehhez nincsenek hozzászokva a mi NB I-ünk játékosai.
Muszáj előhozakodni azokkal a pletykákkal, amelyek Szoboszlai Dominik és az ön állítólag nem éppen felhőtlen viszonyát érintik. Ezeknek van alapjuk?
Az égvilágon semmi. Az normális, hogy néha eltér a véleményünk bizonyos dolgokról, de a mérkőzésekre történő felkészülés vagy a követendő taktika vonatkozásában sohasem volt közöttünk nézeteltérés. Mi mindig kipróbáljuk az edzésen az adott taktikát, hogy az miképpen működik, és aszerint változtatunk, ha kell. Ha nem működik. A taktikát illetően sohasem voltak gondok. Különben is, mindent megbeszélünk.
Szoboszlait nem aggasztja a formája? Mármint a liverpooli formája.
Nézze, idén eddig rúgott egy gólt a BL-ben, az utolsó mérkőzést leszámítva végigjátszotta a Liverpool valamennyi meccsét a Premier League-ben. Oké, szombaton kihagyott egy ordító gólhelyzetet a Wolverhampton ellen. Ennyi. Szeretnék három-négy olyan játékost a válogatottban, mint amilyen Szoboszlai. Mostani formájában. Akkor nem lennének gondjaink.
Egy tízes skálán hányast adna a magyar válogatott 2024-es teljesítményére úgy, hogy még négy Nemzetek Ligája-mérkőzésünk hátravan?
Kilenc meccsen vagyunk túl, négy-négy győzelem és vereség mellett egy döntetlen a mérlegünk. Március végéig nem volt semmi baj, megvertük Törökországot és Koszovót, de aztán már az Eb-felkészülés hajrájában 2–1-re kikaptunk Dublinban, megszakadt a tizennégy meccses veretlenségi sorozatunk. Elképesztő körülmények között szenvedtünk vereséget, a 92. percben a győzelemért támadtunk, mindenki felment az ír tizenhatoshoz, de jött a labdavesztés és Parrott gólja. Az Európa-bajnokság eredménye, figyelembe véve ellenfeleink játékerejét, abszolút elfogadható. Lehettünk volna szerencsésebbek is bizonyos helyzetekben, de hát a szerencse forgandó, egyszer fent, másszor lent, nem lehet mindig erre apellálni. Hát most nem a mi oldalunkon volt. Az Eb után jött a Nemzetek Ligája, amelynek az első divíziójában küzdünk, ami – még egyszer mondom – olyan a válogatottaknak, mint a klubcsapatoknak a Bajnokok Ligája csoportköre.
A párhuzamnál maradva: az ellenfeleink, Németország és Hollandia játékosai a Bajnokok Ligája topcsapataiban játszanak…
Pontosan. Most nem is Florian Wirtzet vagy Jamal Musialát akarom említeni a Bayer Leverkusenből, illetve a Bayern Münchenből, hanem például a hollandokat: csak a Liverpoolban három holland válogatott futballista játszik: Van Dijk, Gakpo és Gravenberch! Németországtól bármikor ki lehet kapni, mert ez a papírforma, persze nem úgy és nem 5–0-ra, ahogy az Düsseldorfban történt. Remélem, ilyesmi nem is fordul többet elő a praxisomban, ahogy nem is esett meg korábban. És még hátravan idén két meccsünk a hollandokkal, egy a németekkel, és ne áltassuk magunkat: mindhármat elveszíthetjük, mert az ellenfél erősebb, mint mi, minden statisztikai mutató alapján. Úgyhogy amikor a 2024-es évet értékeljük, azt mondom, eddig tűrhető. (Azt a spanyol szót használja, hogy suficiente, ami annyit tesz: elég jó, megfelelő, elegendő – a szerk.) Nem kiemelkedő, semmi különleges, de megfelelő. Két periódus volt vállalhatatlan: a Svájc elleni első félidő és a 0–5-ös német meccsen az utolsó fél óra. Összegezve: az eredmények nagyjából tükrözik az ellenfelek játékereje és a mi kvalitásaink közötti különbséget.
És a Bosznia elleni 0–0?
Azt bizony meg kellett volna nyernünk, 19 kapura lövésünk volt, de nem tudtunk gólt rúgni. Ennek ellenére nem panaszkodhatok a csapat attitűdjére, a játékosok küzdőszellemére. Négy meccs még hátravan, javíthatunk a mérlegen, bár a papírforma nem ezt ígéri, de megpróbáljuk. De bármi is lesz, nem érezném jogosnak, ha kijelentenénk, márpedig rossz a válogatott. Persze Németország, Hollandia vagy Svájc vitán felül jobb nálunk, és ha – mondjuk – októberben és novemberben kikapunk kétszer a hollandoktól és egyszer a németektől, az azért lesz, mert jobb játékosok alkotják a válogatottjukat.
Igen, de az elmúlt két évben olyan válogatottakat vertünk meg, mint Anglia, kétszer is, vagy Németország idegenben!
Ilyesmi megesik a futballban, de csak akkor, ha a papíron gyengébb csapat száz százalékot nyújt, egyéni hibák nélkül, miközben az ellenfél nem remekel, plusz még a szerencse is az esélytelen mellé szegődik. Vagyis mellénk. Ha bármelyik tényező hiányzik, akkor nincs meglepetés. A szerencse olyan, mint egy kerék: forgandó. Hol fent vagyunk, hol lent. Hosszú távon minden kiegyenlítődik.
Maradunk a háromvédős formációnál a hátralévő NL-meccseken?
Minden bizonnyal. Nézze, a Leverkusen nagyjából ugyanazt a taktikai sémát játssza, mint mi. Természetesen más futballistákkal, és ebből adódik a különbség. A minőség szinte mindent eldönt. Ezt a nagyszerű Leverkusent az Atalanta szinte megölte az Európa-liga döntőjében, 3–0-ra legyőzte, mert Gasperininek olyan kvalitású játékosai voltak, akik tudtak egy az egyben játszani Wirtzék ellen. Aztán ezek a futballisták elmentek, és most az Atalanta szenved az olasz bajnokság középmezőnyében. Persze sokat számít a szervezettség, a taktika, az edző személye, de végső soron a minőség dönt.
Lassan a beszélgetés végére érünk, nagyon kíváncsi lennék, hogy az elmúlt kilenc hónapban megfordult-e a fejében a lemondás gondolata.
Ha egyetlen szóval kell válaszolnom, akkor azt mondom, hogy nem. Ha kirúgnak, az más kérdés, akkor nincs választásom. De ha én döntöm el, hogy menjek vagy maradjak, akkor nem szeretnék olyankor lelépni, amikor leszálló ágba került a csapat, amikor nincs a csúcson. Mert ne szépítsük, most nem vagyunk a csúcson. És nem akarom cserben hagyni a válogatottat. Ha majd megjavulnak a dolgok, mert biztos vagyok benne, hogy kilábalunk a hullámvölgyből, akkor előfordulhat, de csak a szövetség vezetőjével egyeztetve, vele összhangban. Különben is, 2025 végéig szól a szerződésem, a világbajnoki selejtezők végéig. Az már nincs olyan messze.
Tudom, hogy tavaly voltak zsíros ajánlatai.
Nem is egy. Sokkal, de sokkal magasabb fizetésért, mint amennyit most keresek a válogatottnál. Legyünk konkrétak: kétszer is visszautasítottam, hogy egyáltalán leüljek tárgyalni egy Premier League-klub tulajdonosával. Nem egy azerbajdzsáni, hanem egy angol PL-klub tulajdonosával. El sem mentem a találkozóra. Sőt, a második esetben már az összeget is említették, amitől majd hanyatt estem, de akkor sem mentem el. És akkor még nem is említettem a szaúdi és az emírségekből érkező ajánlatokat. Annyit kínáltak, hogy még a gyerekeimnek sem kellett volna dolgozniuk életük végéig, ha aláírok. Nekem azonban itt a helyem, a magyar válogatottnál! Még akkor is, ha erős kritikákat is kaptam az 5–0 után.
Azért ezek a kritikusok nincsenek sokan…
De mégis vannak. Attól a német válogatottól kaptunk ki 5–0-ra, amelynek az értéke 700 millió euró, a miénk meg 150 millió. Es ennek a fele Szoboszlai ára. De vissza a lemondásom kérdéséhez! Amikor az Eb-selejtezők kellős közepén voltunk, és csillagászati pénzeket kínáltak, nem távoztam. Akkor most távozzak, mert kikaptunk 5–0-ra a németektől? Semmiképp, mert először ismét sikeres akarok lenni a csapattal, aztán majd utána meglátjuk, mit hoz az élet.
Azért azt nem hinném, hogy ha kijutnánk a 2026-os vb-re, akkor lelépne a válogatottól…
Odáig nem is merek tervezni. Most nem nézek távolabbra az október 11-én esedékes, Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésnél.
(Borítókép: Marco Rossi a Puskás Arénában 2023. szeptember 10-én, Budapesten. Fotó: Szirtesi László / Getty Images)