Index Vakbarát Hírportál

Az MLSZ megerősítette: Szalai Ádám visszatér a futballválogatotthoz

2024. október 3., csütörtök 23:04

Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek: Szalai Ádám lett a férfi A-válogatott új pályaedzője. A korábbi csapatkapitány először az október 7-én kezdődő összetartáson vesz részt a szakmai stáb munkájában – jelentette be csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség.

A jövőben a pályaedzői posztot a válogatott előző csapatkapitánya, Szalai Ádám tölti be Marco Rossi szövetségi kapitány stábjában. A két Európa-bajnokságon is gólt szerző csatár, aki több mint 10 évet játszott a német Bundesligában, a szövetségi kapitány elsőszámú jelöltje volt a posztra. Elődje, Laczkó Zsolt azt követően távozott, hogy a közelmúltban átvette a labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd első csapatának irányítását. 

„Mindenképpen olyan pályaedzőt szerettem volna, aki szakmailag és emberileg is illik a válogatottba – nyilatkozta Rossi a szövetség hivatalos honlapjának. – Ádám esetében egyikhez sem fér kétség, hiszen hatalmas nemzetközi rutinnal bír a labdarúgás sportszakmai részét tekintve, miközben azt hiszem, nincs olyan ember Magyarországon, aki ne tudná, mit jelent számára a magyar válogatott, emellett pedig a játékosok körében is hatalmas tisztelet övezi. Biztos vagyok benne, hogy ahogy korábban játékosként, úgy immáron stábtagként is nagyon sokat fog hozzátenni a válogatott teljesítményéhez.”

A 86-szoros válogatott támadó Marco Rossi válogatotthoz érkezését követően játékosként is az olasz szakember meghosszabbított keze volt a pályán, így szakmai együttműködésük minden bizonnyal az első pillanattól kezdve olajozottan fog működni. Korábban az M4 Sport szivárogtatta ki Szalai lehetséges visszatérését. 

Óriási megtiszteltetés a magyar válogatott szakmai stábjának tagja lenni – fogalmazott az mlsz.hu által idézett Szalai Ádám. – Sok éven keresztül aktív játékosként, most pedig Marco Rossi segítőjeként is azon leszek, hogy a nemzeti tizenegy minél sikeresebb legyen a jövőben.

A játékosok és a stábtagok hétfőn délelőtt találkoznak Telkiben. A magyar válogatott jövő péntek este Hollandiával mérkőzik a Puskás Arénában, míg négy napra rá Boszniában vendégeskedik majd. 

(Borítókép: Marco Rossi és Szalai Ádám közös sajtótájékoztatót tart a 2021 nyarán rendezett labdarúgó Európa-bajnokság csoportmeccse előtt. Fotó: UEFA/Getty Images Hungary)

Rovatok