Index Vakbarát Hírportál

Közel 30 méterről bombázott az ellenfél kapujába a Liverpool magyar akadémistája

2024. október 5., szombat 08:08

A Liverpool FC akadémistája, Farkas Erik remek formában futballozik. A 15 esztendős tehetség csütörtök este a Sheffield United korosztályos együttese ellen is gólt szerzett, míg a közelmúltban mintegy 30 méterről eleresztett, „hálószaggató” bombával jelentkezett.

A minap számoltunk be a Liverpool U15-ös együttesében játszó Farkas Erik remekbe szabott kupagóljáról, amivel eldöntötte az előző hétvégén rendezett, Blackburn Rovers elleni összecsapást (3–2). 

Mint kiderült, a nyári sérülése után a 2024–2025-ös szezont rendkívül gólerős formában kezdő tehetségnek korántsem ez volt az első látványos találata az idényben. Az alábbi gólt még július második felében lőtte, közel 30 méterről, klasszisokat megszégyenítő röppályán bombázva a labdát a hálóba. Ha lenne ilyen kategória, alighanem eséllyel pályázna egy korosztályos Puskás-díjra is vele...

A felvétel egyébként elsőre becsapós, a labda ugyanis átszállt a – vélhetően eleve lyukas – hálón is. Ennek ellenére egy pillanatig sem volt kérdés, hogy megadják-e a gólt, a kapus – aki talán joggal reménykedett, hogy fölé ment a labda – kivételével minden játékos testbeszéde árulkodó. 

A 15 éves futballista három éve pallérozódik a Liverpool akadémiáján, anno a két évvel idősebb fivérével, az azóta már az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers profijának számító Farkas Patrikkal együtt igazolta le őt a Mersey-parti gigász. 

A fiatalabb Farkas fiú nyáron kapott új szerződést a vörösöknél, ennek értelmében a következő másfél évben is a liverpooliak színeiben futballozhat majd. 

Erik remek formája állandósulni is látszik, az Instagramon csütörtök este közzétett, mindössze 24 órán át látható sztorija szerint ugyanis a Sheffield United elleni idegenbeli bajnoki megnyeréséből (2–3) is góllal vette ki a részét. A találkozón ráadásul éppúgy a klubikonnak számító Steven Gerrard által is viselt nyolcas számú dresszt hordta, mint honfitársa, Szoboszlai Dominik is teszi a Premier League-ben szereplő felnőttcsapatban. 

A Farkas fivéreknél és családjuknál tavaly novemberben vendégeskedtünk az Anfieldhez közeli otthonukban, helyszíni riportunk St. Helensből itt olvasható! 

Rovatok