Index Vakbarát Hírportál

Marco Rossi jelenlétében folytatódott a két évvel ezelőtti csodacsapat mélyrepülése

2024. október 5., szombat 19:10

Az MTK Budapest házigazdaként 3–1-re legyőzte a sereghajtó Kecskemétet szombaton a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában – számolt be a Magyar Távirati Iroda. A KTE sorozatban ötödik vereségét szenvedte el a magyar élvonalban. Az esti mérkőzésen aztán a DVTK kettővel nyert a Nyíregyháza otthonában.

Kiegyenlített első félidő végén a hazaiak vonulhattak nyugodtabban a szünetre, ugyanis bár valamivel kevesebbet birtokolták a labdát, mint a vendégek, mégis előnyben voltak 45 perc után. Kapura ugyanis jóval veszélyesebb volt az MTK, mint a Kecskemét, s ennek is volt köszönhető az, hogy hiába szerezték meg viszonylag korán a vezetést a Bács-Kiskun vármegyeiek, a fővárosi kék-fehér együttes kevesebb mint 10 perc alatt fordítani tudott.

Fordulás után sem tudott hatékonyabbá válni a kecskemétiek játéka, az MTK viszont az újabb helyzetei és próbálkozásai ellenére nem tudta lezárni a meccset, mivel a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A hajrában aztán egy szöglet után végleg eldöntötte az összecsapást a kék-fehér csapat, amely teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot a meglehetősen gyengén és veszélytelenül futballozó Kecskeméttel szemben.

A fővárosi kék-fehérek ezzel feljöttek a tabellán a harmadik helyre, a Paks ugyanis csak vasárnap lép majd pályára.

Az összecsapást a helyszínen tekintette meg Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya – emelte ki beszámolója végén az MTI.

A Kecskemét a 2022–2023-as szezonban újoncként óriási meglepetésre a második helyet szerezte meg a labdarúgó NB I-ben. Az előző idényben jóval hullámzóbb teljesítmény mellett hatodik lett, mostanra viszont elfogyni látszik a lendület a lila-fehéreknél. 

A Diósgyőr kétgólos győzelmet aratott Nyíregyházán a bajnokság este játszott keleti rangadóján. A miskolci csapat sikerével hat kör óta veretlen, míg a nyírségiek elvesztették hazai veretlenségüket.

LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
MTK Budapest–Kecskemét 3–1 (2–1)
Gólszerzők: Kosznovszky (18.), Molnár R. (22.), Beriasvili (87.), illetve Lukács (13.)

Nyíregyháza Spartacus–Diósgyőri VTK 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Edomwonyi (14.), Gera (46.)

Rovatok