Index Vakbarát Hírportál

Már szinte biztos, hogy az Újpest több mint 100 év után elköltözik a Megyeri útról

2024. október 5., szombat 20:15

Eldőlni látszik, hogy az Újpest nyáron beharangozott új stadionja a Tungsram Fóti úti telephelyén épül majd fel, ahol jelenleg már komoly geodéziai felmérések zajlanak. Az új információk szerint nemcsak egy új futballstadion, hanem egy futsalcsarnok is felépülhetne a területen, ami jelentős sportinfrastruktúra-fejlesztést jelentene a IV. kerületben. Az Újpest Hírmondó beszámolója szerint az Újpest FC új stadionját Garancsi István cége, a Market Zrt. építheti.

A Market Zrt. nevéhez köthető többek között a Puskás Aréna, a cég komoly tapasztalattal rendelkezik nagyszabású építkezések terén, így nem meglepő, hogy az Újpest FC új stadionja is általa valósulhat meg – írja a lap. 

A Fóti úti telephely mellett szól a helyszín nagysága és megközelíthetősége is, hiszen a Rákospalota-Újpest vasútállomás és a 14-es villamos könnyen elérhetővé tenné a stadiont mind a szurkolók, mind a sportolók számára kötött pályán. A terület elég nagy ahhoz, hogy több létesítményt is elbírjon, így a stadion mellett a futsalcsarnok is helyet kaphatna. Ez a komplexum jelentős bővítést hozhatna a város sportéletébe, és további lehetőségeket kínálna nemcsak a focidrukkereknek, hanem más sportágak rajongóinak is.

Az Újpest – nyáron szintén a Mol által átvett – futsalcsapata jelenleg második helyen áll az NB I-ben. Az együttes a Szilágyi úton, az UTE atlétikai központjában felhúzott röplabdacsarnokában rendezi jelenleg a hazai mérkőzéseit. Utóbbi sporttelep jó ha 100 méterre van az új stadion valószínűsített helyétől. 

Korábban Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke arról beszélt, benne van a pakliban, hogy a jelenlegi stadiont próbálják fejleszteni és bővíteni, ugyanakkor a jégkorongcsarnok miatt szűkösek a lehetőségek a Megyeri úti sporttelepen, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal 1922 óta használ a klub.

Az Újpesti Hírmondó szerint azonban nem mindenki fogadja örömmel a stadionépítési terveket: Újpest lakosai között vegyes érzelmeket váltott ki az újabb stadion ötlete, többen azzal érvelnek, hogy Újpesten régóta szükség lenne egy új kórházra, vagy a már meglévő egészségügyi intézmények fejlesztésére.

Az önkormányzat hivatalosan még nem kapott tájékoztatást a projektről, és csak informális csatornákon keresztül értesültek a tervek egyes részleteiről

– jegyezte meg a kerületi újság. 

Rovatok