Index Vakbarát Hírportál

Komáromi György 15 gólt és gólpasszt vár magától Szlovéniában

2024. október 8., kedd 10:33

Gyorsan sikerült beilleszkednie a szlovén NK Maribornál Komáromi Györgynek, az U21-es labdarúgó-válogatott támadójának, aki az M4 Sportnak beszélt eddigi tapasztalatairól, miután megérkezett a Málta ellen készülő csapat edzőtáborába.

Az utolsó korosztályos válogatottmérkőzéseire készülő futballista erről az M4 Sportnak beszélt. Elmondta, előzetesen „rosszabbra” számított, de a szakvezetés és a csapattársak is úgy fogadták, mintha régóta a klubnál lenne, így csak az első hét volt nehezebb – emelte ki az interjúból a Magyar Távirati Iroda.

A Puskás Akadémián nevelkedett labdarúgó már második bajnokiján, a Celje ellen megszerezte az első gólját, s bízik abban, hogy a szezonban legalább 15 találatból veszi majd ki a részét valamilyen formában.

A 16-szoros bajnok Maribor jelenleg a második a tabellán. Komáromi elmondta, természetesen a bajnoki cím a cél a klubnál, a következő idényben pedig szeretnének ott lenni valamelyik európai kupasorozat főtábláján.

Komáromi az U21-es válogatottal a Málta elleni csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőre készül. Öt nappal később Belgium vendégeként zárja a sorozatot a gárda, amely már nem juthat ki a kontinensviadalra.

Komáromi néhány nappal korábban a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról is beszélt, reményei szerint a szlovén bajnokságból Marco Rossi felnőttválogatottjába is beverekedheti magát. 

Rovatok