Index Vakbarát Hírportál

Az edzőmeccs tette be a kaput, távozik az NB I-es korábbi bravúrcsapat trénere

2024. október 15., kedd 12:48

Felmentették a munkavégzés alól Szabó Istvánt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE eddigi vezetőedzőjét – adta hírül a klub hivatalos honlapjára hivatkozva a Magyar Távirati Iroda.

A klub keddi közleménye szerint a felek a tatabányai edzőmérkőzés (2–0-ra nyert a másodosztályú ellenfél) után ültek le ismét egyeztetni és értékelni, ennek eredményeként született meg az a döntés, hogy Szabó Istvánt felmentik.

„Szabó Istvánnak elévülhetetlen érdemei vannak az utóbbi évek sikereiben, melyekkel örökre beírta magát a klub históriás könyvébe, éppen ezért a döntés sem volt könnyű” – olvasható a klub honlapján.

Szabó játékosként és edzőként is a KTE kötelékében kezdte meg pályafutását, a klub több nagy sikerének is tevékeny részese volt. Az első NB I-es érában pályaedzőként kupagyőzelmet ünnepelt, majd 2012 tavaszán vezetőedzőként Ligakupa-döntőbe jutott, illetve ötödik helyen végzett az élvonalban a csapattal.

A tréner 2021 nyarán tért vissza az NB III-as feljutás után, és minden előzetes várakozást felülmúlva a következő idényben az élvonalba került a gárda. Újoncként első évében ezüstérmet nyert a csapat, melyre korábban még sosem volt példa a magyar futball történelmében. Az előző idényben a hatodik helyen zárt a Kecskemét, a mostani szezonban azonban kilenc forduló alatt csak öt pontot szerzett, így sereghajtó.

Ez egy gyerekkori szerelem, hiszen a labdarúgást is itt kezdtem a KTE-nél, és ez a rajongás már sosem fog csökkenni. Mindig hálás leszek a klubnak, hogy itt futballozhattam, itt kezdhettem el az edzői pályát, illetve az utóbbi három és fél esztendőért, amikor vezetőedző lehettem. Ezalatt együtt egy olyan csodát vittünk véghez, melyre korábban még nem volt példa. Feljutás, NB I-es ezüstérem, első nemzetközi siker, ezek mind élénken élnek bennem most is. Sokat kaptam a klubtól, a szurkolóktól. Különösen örülök annak, hogy kecskemétiként lehettem ennek részese, ami a drukkerek nélkül tényleg nem jöhetett volna létre

– nyilatkozta az MTI által idézett Szabó, aki hozzátette, értéket teremtettek, hiszen ebben az időszakban öt játékost adott a klub a válogatottnak.

Tóth Ákos sportigazgató elmondta, rendkívül nehéz volt meghozni a döntést.

A klub közleménye szerint az új vezetőedző személyéről konkrét, aláírt megállapodást követően tájékoztatják a szurkolókat és a közvéleményt.

Rovatok