Index Vakbarát Hírportál

Rögtön megszületett a megállapodás, Gera Zoltán a Kecskemét új vezetőedzője

2024. október 16., szerda 10:54

A 2023-ban bajnoki ezüstérmes Kecskeméti TE labdarúgócsapata bejelentette, hogy Gera Zoltán veszi át a vezetőedzői tisztséget. Kedden lett hivatalos, hogy Szabó Istvánt felmentették a munkavégzés alól.

Amiről kedden még csak sajtóhíreket lehetett olvasni, az szerda délelőttre hivatalos lett, miszerint Gera Zoltán a Kecskeméti TE új vezetőedzője. A 45 éves, korábbi magyar válogatott labdarúgó nyáron lett „munkanélküli”, mivel menesztették a Vasas kispadjáról, de most újabb megbízatást kapott – Szabó Istvánt váltja. 

Gera Zoltán első NB I-es munkájára készül, ezzel ő lett a KTE történetének összesen hatodik, zsinórban ötödik szakembere már, aki Kecskeméten mutatkozhat be edzőként az élvonalban.

Hatalmas várakozással és örömmel érkeztem, egyben óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek. A Kecskemét szépen építkezett az utóbbi években, jól ismerem a klub körül dolgozó embereket, vezetőket, hiszen az utánpótlás-válogatott edzőjeként sokat jártam ide. Meg kell említenem természetesen Szabó Istvánt is, akit magam is nagyon elismerek, remek munkát végzett itt az utóbbi években. Egy jó közegbe csöppentem bele, ami számomra fontos volt. Tele vagyok tettvággyal, de a legfontosabb az, hogy a csapat minél jobban szerepeljen

– nyilatkozta Gera újdonsült klubja honlapján, és hozzátette, ugyan most gödörben van a csapat, de azért fog dolgozni, hogy ez az állapot a lehető leggyorsabban megváltozzon.

Mint mondta, a játékosokat jól ismeri, keményen küzdő és dolgozó gárdáról van szó.

Gera szakmai stábjában nem lesz változás, asszisztens edzőként Kerekes Barna, kapusedzőként Trepák Attila, erőnléti edzőként Buzási Péter segíti az új vezetőedző munkáját is. A Kecskeméti TE kilenc forduló után a 12 csapatos bajnokság utolsó helyén áll öt ponttal.

Rovatok