Index Vakbarát Hírportál

Akad olyan brit újság, amely kiköveteli Szoboszlait a csapatból

2024. október 20., vasárnap 21:11

Gyenge meccs Szoboszlai Dominiktól. Így összegezhető az angol lapok véleménye a Liverpool 2–1-es győzelme után a Chelsea felett. Jutott ugyan egy-két 7-es kalkulus, de az egyik újság például arra vetemedett, hogy kikövetelje válogatottunk csapatkapitányát a kezdő tizenegyből.

Még 4-es is becsúszott az osztályzatok közé...

Nincs elragadtatva Szoboszlai Dominik játékától az angol média a Liverpool–Chelsea (2–1) Premier League bajnoki meccs után. Honfitársunk keveset vállalkozik, nem nagyon lő kapura, pedig ez lenne a játéka legerősebb oldala! Legalábbis így fogalmaznak a szigetországi sajtótermékek. Még azt sem méltányolják, hogy a mérkőzés nagy részében kikapcsolta a játékból, sőt levette a pályáról a Chelsea talán legveszélyesebb játékosát, Cole Palmert

Goal.com: 5,5. A munkamoráljával nem volt baj, de lazán bánt a labdával, és nem sokat tett hozzá a támadójátékhoz.

Inews.co.uk: 4. Nem játszott jól, kihagyott egy óriási helyzetet a 37. percben, és ettől eltekintve is észrevehetetlen volt.

Express.co.uk: 5. Egyetlen játékos sem vesztett el annyi párharcot, mint Szoboszlai. Túlságosan könnyedén cselezték ki a Chelsea játékosai. Szerencsére a Liverpool nélküle is győzött. 

Thisisanfield.com: 7. Rengeteg energiát és futást fektetett be, sokszor mozdult üresbe, de nem kapta meg a labdákat a kapu előtt. Néhány nagyon szép passzal játszotta át a Chelsea letámadását, ügyesen egyérintőzött Trenttel és Mohameddel. 

Liverpool.com: 6. Ha csak egy picikével határozottabb lenne a támadóharmadban, Szoboszlaiból igazi csúcskategóriás támadó fedezet válhatna. Ez az, ami hiányzik nála; olykor nem a megfelelő megoldást választja. És sokkal többet kéne kapura rúgnia, mert olyan lövése van, hogy az ritkaság. Néhányszor túljátszotta magát, máskor meg elvesztette a labdát jó helyzetben.

Nbcsports.com: 5. Ahogy a Chelsea-ben játszó poszttársának, neki sem sikerült hatást gyakorolnia a meccs alakulására.

Givemesport.com: 5. Elbaltázott egy helyzetet, amellyel 2–0 lehetett volna az 1–0-ból. Mikor inog már meg végre Slot bizalma a magyarban, és mikor kerül veszélybe a helye a kezdő tizenegyben?

Anfieldwatch.co.uk: 6. Keményen dolgozott a középpályán, de nem volt képes rányomni a bélyegét a meccsre. Amikor nála volt a labda, igyekezett egyszerű megoldásokat választani, de hiányzott belőle a kreativitás és a támadó szellem. Viszont megbízható volt.

Fotmob.com: 6,3. A második legrosszabb osztályzat a csapatban a sérülés miatt 30 perc után lecserélt Diogo Jotáé (5,8) után.

Sportsdunia.com: 7. Vegyes benyomások a magyar játékosról. Viszont ami a munkamorálját illeti, nem volt nála jobb a pályán.

Sportsmole.co.uk: 5. Kár, hogy nem alakította 2–0-ra az állást az első félidő végén, pedig megvolt hozzá a helyzete. Ettől eltekintve semmit sem tett hozzá a Liverpool támadójátékához.

(Borítókép: Szoboszlai Dominik és Nicolas Jackson 2024. október 20-án. Fotó: Carl Recine / Getty Images)

Rovatok