Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski újabb duplával üzent, a Barcelona átgázolt a Sevillán

2024. október 21., hétfő 07:44

A listavezető FC Barcelona 5–1-re verte a vendég Sevillát a spanyol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának vasárnapi játéknapján – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A megroggyant anyagi helyzetben lévő gigászok csatájából az FC Barcelona jött ki jóval jobban a spanyol bajnokság – a párosítás múltja alapján talán még most is fogalmazhatunk így: – rangadóján. A Sevilla komolyabb erőkifejtésre nem is volt képes, már a meccs 28. percében kétgólos hátrányban volt, szünetig pedig háromra hízott a Barca előnye. 

Fordulás után sem állt le Hans-Dieter Flick együttese, igaz, a lesállás – és így a videobíró – egy darabig még kisegítette a vendégeket. A kiütést azonban így sem tudta elkerülni a szezon első negyedén túl is az alsó házban tanyázó Sevilla. 

A hazai csapatból Robert Lewandowski és Pablo Torre is duplázott (utóbbi a 82., majd a 88. percben volt eredményes), rajtuk kívül Pedri talált még a kapuba a katalán együttesből. A Sevilla szépítő találatát Stanis Idumbo hozta össze a 87. percben.

Lewandowski tíz bajnoki után már tizenkét gólnál jár az idényben, gólpasszait is tekintve 57 percenként átlagol egy kanadai pontot, amivel már-már négy-öt évvel ezelőtti, müncheni önmagát idézi. 

Az összecsapás felemelő pillanatai közé tartozott, mikor a tavaly novemberben keresztszalag-szakadást szenvedő, hosszas rehabilitációja után most visszatérő Gavi a 83. percben pályára lépve tapsot kapott még a sevillai játékosoktól is. 

Győzelmével a gránátvörös-kék alakulat ismét hárompontos előnnyel vezeti a spanyol bajnoki tabellát a címvédő Real Madrid előtt. 

LABDARÚGÁS
La Liga, 10. forduló
Vasárnapi mérkőzések

Rovatok