Index Vakbarát Hírportál

Előkészítették a selyemzsinórt? Itt vannak az 5–0-s DVSC-zakó hivatalos következményei

2024. október 21., hétfő 19:39

Ahogyan azt az Index előre jelezte, szankciókról és a klub jövőbeli működéséről is döntéseket hoztak a labdarúgó NB I-ben utolsó előtti helyen álló Debreceni VSC vezetői a többségi tulajdonos képviselőivel közösen.

A dvsc.hu-n olvasható hétfői közlemény szerint az elmúlt hetek eredménytelensége, valamint az utolsó, „vállalhatatlan mérkőzést” követően – a Paks szombaton 5–0-ra nyert a Nagyerdei Stadionban – értékelték a helyzetet az illetékesek.

A klub a játékosok és az edzők előre meghatározott, bizonyos célok elérése esetén járó keretéből egy konkrét összeget visszatart, amihez csak akkor juthatnak hozzá, ha a szombati bajnokin legyőzik idegenben a Székesfehérvárt, valamint utána sikerrel veszik a mezőkövesdi kupamérkőzés jelentette akadályt is. Amennyiben ez nem következik be, az összeget jótékonysági célokra ajánlják fel

– áll a Magyar Távirati Iroda által idézett közleményben.

Az edzői stáb munkáját a fehérvári bajnoki és a mezőkövesdi kupameccs után majd összességében értékeli a klubvezetés, de jelezték, hogy a szakemberek felé is komoly elvárásokat fogalmaztak meg, és ezek összhangban vannak a játékosok irányába támasztott követelményekkel.

„Ugyanakkor a szakmai stáb szabad kezet kapott abban, hogy ha bármilyen szakmai vagy egyéb okból kifolyólag szankciót alkalmazna, azt a vezetők támogatni fogják” – tették hozzá.

Mindezek mellett a vezetőség úgy döntött, hogy a DVSC szervezeti struktúráját is átalakítja, és hétfőtől a sportigazgatói feladatokat más konstrukcióban látják el. Jelezték, hogy ennek megfelelően Hajk Hovakimjan a továbbiakban nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóként dolgozik tovább Debrecenben.

A sorozatban négy vereségnél járó DVSC a labdarúgó NB I mostani idényében kilenc bajnoki meccsből csak kettőt nyert meg, s egy döntetlen mellett hatot elveszített, így csupán hét pontja van – emelte ki az MTI.

A közlemény arra nem tér ki, hogy az újságírók munkáját üvöltözve akadályozni próbáló csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs kapott-e bármilyen további büntetést viselkedéséért

(MTI / Index)

Rovatok