Index Vakbarát Hírportál

Továbbra is nagy gödörben van Magyarország egyik legismertebb labdarúgócsapata

2024. október 22., kedd 09:41

A labdarúgó NB II tizedik fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén a Budapest Honvéd 1–0-ra kapott ki a vendég Szentlőrinc együttesétől.

A győztes gólt Keresztes Bence szerezte a találkozó 81. percében.

A Szentlőrinc három nyeretlenül megvívott összecsapás után győzött újra, s ezzel az élre állt, írja az MTI.

Ami a másik oldalt illeti, a Honvéd sorozatban negyedik bajnokiján maradt pont nélkül, így maradt a kiesőzónában, a klub jelenleg a 15. helyen áll a 16 csapatos bajnokságban.

Sajnos hasonló dolgokat tudok elmondani, mint az előző mérkőzéseken, bár most több helyzetünk volt, de nem tudtuk berúgni a lehetőségeket. Olyan szituációkból kapunk gólokat, amiket gyakorlunk, amikre felkészülünk, és ezekből kapunk gólt a mérkőzések végén. A helyzeteinket be kellett volna rúgni. A játékosok mindent megtettek, de ez is kevés volt ma. Saját magunkat kell legyőznünk ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni

nyilatkozta a mérkőzés után a Nemzeti Sportnak a Budapest Honvéd vezetőedzője, Laczkó Zsolt.

Rovatok