A Francia Labdarúgóliga (LFP) közös fellebbviteli bizottsága október 25-én, pénteken Kylian Mbappé javára döntött a PSG elleni 55 millió euró (21,5 milliárd forint) kifizetetlen bér miatt indított perében.
Amint arról az Index is beszámolt augusztusban, a Real Madridhoz szerződött Kylian Mbappé 55 millió eurót, mintegy 21,5 milliárd forintot követelt korábbi klubjától, a Paris Saint-Germaintől. Az összeg a világbajnok csatár áprilisi, májusi és júniusi fizetése, valamint a legutóbbi párizsi szerződésében szereplő „etikai bónusz” utolsó harmada. Az LFP közös fellebbviteli bizottsága pénteken arra kötelezte a klubot, hogy fizesse ki ezt az összeget korábbi csatárának. Az ítéletet a PSG azonnal közölte, kiemelve: nem hajlandó ennek eleget tenni, és az illetékes bírósághoz fordul az ügyben – adta hírül a Marca.
A PSG szóvivője elmondta, Kylian Mbappé minden kötelezettségéről lemondott akkor, amikor bejelentette távozását.
Ami vitatott, és végül egy illetékes bíróság előtt fog kiderülni, az az, hogy az eredeti szerződést 2023 augusztusában jogilag módosították a 2024–2025-ös szezonra vonatkozóan, és a játékos is teljes mértékben elismerte, többek között 2024 januárjában, amígs úgy nem döntött, hogy a klubtól való távozásával lemond minden kötelezettségéről.
A francia klub bejelentette, folytatja az eljárást.
„A PSG elvi okokból fellebbezett a szeptember 13-i, nem kötelező érvényű döntés ellen a Nemzeti Közös Fellebbviteli Bizottságnál, annak korlátozott hatálya ellenére. Most, hogy a fellebbviteli bizottság megerősítette a jogi bizottság véleményét, a PSG köteles lesz az ügyet az illetékes bíróságok elé vinni, miközben az ismételt rosszhiszeműség ellenére továbbra is megpróbál békés megoldást találni a játékossal” – áll a közleményben.
„Tény és jog szerint a játékos egyértelmű és ismételt nyilvános és magánjellegű kötelezettségvállalásokat tett, amelyek tiszteletben tartását a klub egyszerűen kéri, mivel hét éven keresztül példátlan előnyöket biztosított neki Párizsban. A klub elvárja, hogy ezeket az alapvető kötelezettségvállalásokat egyszerűen tartsa tiszteletben, tudván, hogy kénytelen lesz a játékos rosszhiszeműségét az illetékes bíróságok előtt megítélni, ha a játékos megpróbálja folytatni ezt a saját maga és a francia labdarúgás számára érthetetlenül káros vitát. Végső soron a jóhiszeműség, a becsületesség, az értékek védelme, a párizsi intézmény és a szurkolók iránti tisztelet kérdése az, ami fontosabb, mint bármelyik játékos.”
Kylian Mbappé hét évet töltött a párizsi alakulatnál, 308 meccsen lépett pályára, 256 gólt és 108 asszisztott jegyzett.