Index Vakbarát Hírportál

Csütörtökön francia csapatot vert a Fradi, most nem bírt az újonccal a bajnokságban

2024. október 27., vasárnap 20:00

A címvédő Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott az újonc ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A Ferencváros játszott mezőnyfölényben a meccs első félidejében, ám a zöld-fehérek játékában sem átütőerő, sem ötlet nem volt az első 45 percben, így kevés helyzetig jutottak, gólt pedig nem tudtak szerezni. A győriek az ellentámadásokra rendezkedtek be, majd a játékrész hajrájában egy labdaszerzés után Ouro 23 méterről eleresztett pontatlan lövése egy védő lábán megpattant és Dibuszt becsapva a kapu jobb oldalába vágódott.

A szünetben hármat is cserélt az FTC, ennek ellenére a második félidő első húsz percében a hazaiak játszottak jobban és veszélyesebben. Előnyét viszont nem tudta növelni a Győr, a vendégek pedig Traore kiugrása után egyenlítettek.

A hajrára fordulva a vendéglátók egyre fáradtabban mozogtak, Pascal Jansen együttese többször is közel került a gólhoz, majd a 80. percben büntetőt kapott, amit Erdős játékvezető videózás után – a Bitrinek felmutatott piros lappal együtt – visszavont. A Ferencváros legnagyobb helyzeteit is kihagyta – Zachariassen a kapu torkából lőtte égbe a labdát – ezért nem tudott újabb gólt szerezni, így másodszor veszített pontokat a szezonban, részletezte az MTI. 

A Ferencváros azok után, hogy csütörtökön még a francia Nice csapatát győzte le az Európa-ligában, most az újonc ellen nem gyűjtötte be a három pontot. Az ETO immár öt kör óta veretlen.

A vasárnapi játéknap két korai mérkőzésén a Nyíregyháza az utolsó pillanatban mentett pontot a Zalaegerszeg ellen, a Kecskemét pedig második meccsét is elbukta Gera Zoltánnal a kispadon, ezúttal Pakson maradt pont nélkül.

OTP Bank Liga 11. forduló

Rovatok