Index Vakbarát Hírportál

De Bruyne nélkül csak szenvedett, Budapesten is kikapott a belga válogatott

2024. november 17., vasárnap 22:41

A belga labdarúgó-válogatott 1–0-s vereséget szenvedett Budapesten Izrael ellen a Nemzetek Ligája A divíziójában, a 2024–2025-ös kiírás csoportkörének utolsó fordulójában. A vendéglátók a bravúrgyőzelem ellenére sem tudtak elmozdulni a kvartett negyedik helyéről, így a következő kiírásban a B divízióban szerepelhetnek majd. A Belgiumra osztályozó, a csoportot megnyerő Franciaországra és a második helyet szerző Olaszországra nyolcaddöntő vár tavasszal.

Noha elméleti esélye még volt Izraelnek az osztályozót jelentő csoportharmadik hely megszerzésére, ehhez az nyári labdarúgó Európa-bajnokságon nyolcaddöntőig jutott Belgiumot legalább három góllal kellett volna legyőzze a Bozsik Arénában. Igen, Kispesten. Ugyanis a gázai konfliktus miatt a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös kiírásában a pályaválasztóként rendezett harmadik meccsét is budapesti albérletben kényszerült lejátszani az izraeli válogatott. Pozitívum: a korábbi két találkozóhoz hasonlóan ezúttal is válthattak jegyet magyar érdeklődök a találkozóra, és a stadion felé sétálva kiderült, többen is úgy jöttek ki, hogy a szeptemberi, Olaszország elleni 1–2-t és az októberi, Franciaország elleni 1–4-et is helyszínen izgulták végig. 

Az előző fordulóban Olaszországtól 1–0-s vereséget szenvedő belgák továbbra is nélkülözték a válogatottságot őszre önszántából lemondó Kevin De Bruynét. Ugyancsak kikerült a keretből a legutóbbi mérkőzéseken a csapatkapitányi karszalagot viselő Romelu Lukaku, mindez azonban nem jelentette azt, hogy ne maradt volna nagy név a vendégeknél. A kezdőben így is nyolc topligás, köztük négy a világ legjobb bajnokságaként emlegetett Premier League-ben futballozó játékos kapott helyet, élen az Arsenal támadójával, Leandro Trossard-ral. 

„Hazai oldalon" a csütörtök esti, utcai balhékkal terhelt párizsi meccset kapott gól nélkül (0–0) lehozó Bayern-kapus, Daniel Perec kezdhetett ismét – május óta mindössze a második tétmeccsén –, és bekerült Ben Simon szövetségi kapitány csapatába a Ferencváros középpályása, Mohammed Abu Fani is. 

A kialakult nemzetközi helyzetben kevéssé meglepő, az igencsak ködös időben a Bozsik Aréna megközelítése ezúttal is jobban hasonlított egy reptéri biztonsági beengedésre, mint futballmeccsre való megérkezésre. Többszöri ruházatátvizsgálás, csomagátvilágítás, biztonsági, majd a beléptetőkapu... Mindezt egyébként egy népes gyereksereg mellett: (az ekkor még) a III. Kerületi TVE mezét és melegítőjét viselő srácok kapták a lehetőséget, hogy bekísérjék az est főszereplőit a kezdéshez. Néhányukkal csevegve kiderült, Abu Fani bekísérésének legalább annyira örülnének, mint Trossard-énak, vagy az RB Leipzigben Gulácsi Péter és Willi Orbán előtt remeklő Lois Opendáénak. 

A nézőbarátnak nehezen nevezhető időjárási körülmények rá is nyomták bélyegüket a nézőszámra. Noha a szervezők előrelátó módon eleve nem a C-jelű hosszoldali lelátót nyitották meg ezúttal az érdeklődőknek, hanem a mintegy száz-százötven fős belga vendégszektorral szemközt lévő kapu mögötti, jóval kisebb lelátórészt. Míg az előző két alkalommal 2500-3000 fő verődött össze Kispesten – ha más nem, a világsztár vendégek miatt –, ezúttal kezdésre jó ha ötszáz szék gazdára talált. Ráadásul mire a játékosok végeztek a bemelegítéssel – ezúttal kifejezőbb talán a kihűléstől való félelem melletti átmozgatás – olyan köd ereszkedett a játéktérre, a szemközti lelátó tetőszerkezete már teljesen beleolvadt. A kezdőrúgás pillanataira pedig maga a tribünsor is. Azaz jó, ha ötven métert be lehetett látni. 

Azt éppenséggel a visszazáró összes belga mezőnyjátékos láthatta, ahogyan a nyár óta Szaúd-Arábiában szereplő Koen Casteels a negyedik perc kezdetén luftot rúgott egy hazaadásnál. A rutinos kapus egyetlen szerencséje, hogy nem a gólvonal közvetlen közelében, hanem a tizenhatos előterében hozta össze az esetlen mozdulatot, így még idejében javítani tudta a hibáját. Nagyobb veszély nem alakult ki belőle. 

Nem úgy az izraeli kapu előtt hamar állandósuló vendégfölényből. A 9. percben Openda harcolt ki kis híján tizenegyest, majd a tizenhatos bal csücskétől megítélt szabadrúgásból sértettként vizsgáztatta is Perec kapust, aki a bal kapufa tövéhez tartó lövést védeni tudta. A 17. percben már bravúr is kellett a münchenitől, Openda jobbról érkező beadását Trossard lőtte 14 méterről kapura. 

A félidő derekán csaknem a semmiből megszerezhette volna a vezetést Izrael, a kontratámadás végén a tizenhatos jobb csücskénél érkező csapatkapitány, Eli Dasza trafálta el a jobb kapufát. A folytatásban feljavultak a világos kék mezben játszó vendéglátók, de gólt sem ez, sem a belga erőfeszítések nem hoztak a szünetig. Említésre méltó esemény azért akadt – ez pedig az Arsenal-drukkereknek okozhat leginkább fejfájást – miután Trossard a 38. percben lebicegett a pályáról, s a helyét kényszerűségből a PSV Eindhoven szélsője, Johan Bakayoko vette át. 

Félidőben a Bozsik Aréna sajtórészlegén a kihelyezett forrócsokoládé- és kávéautomata volt a legnagyobb sztár: a szabadtéri, 2 Celsius-fokos idő után valódi megváltással kecsegtetett bárminemű forró ital. Apró szépséghiba, hogy körülbelül a negyedik embernél fogyott ki a kávébab, majd a kakaópor is a gépből, ami onnantól kezdve csak kézmelengetésre alkalmas meleg vízzel szolgált. A helyzet kicsit a belgák első 45 percben bemutatott játékához volt hasonlatos: biztatóan indult, majd fokozatosan kiveszett belőle minden jó... 

Az oldalvonalnál fel-alá járó Domenico Tedesco gesztusai mind hevesebbek lettek, a belga szövetségi kapitányban növekvő elégedetlenség úgy lett mind egyértelműbb, ahogy teltek a percek a második játékrészben. Belgium ekkor már nemcsak a kapura nem volt veszélyesebb, de az első félidőben látott mezőnyfölénye jelentős része is elpárolgott Izraellel szemben. A közönség sem díjazta a történéseket: a néhány száz fős magyar tábor felől egyre gyakrabban hasított füttyszó az apránként tejködbe burkolódzó kispesti éjszakába. 

Az utolsó 20 percre a vendégek ismét átvették az irányítást, Ameen Al Dakhil és Dodi Lukebakio vezérletével a belga jobb szél bizonyult ekkor kifejezetten aktívnak, de az utolsó passzokba továbbra is hiba csúszott... 

Az idő ugyanakkor így is a bordó mezeseknek dolgozott, az izraeli szemek előtt egy talált góllal legfeljebb a váratlan győzelem lebeghetett, az osztályozó kiharcolása a kezdetinél is valószínűtlenebb forgatókönyvé vált, ahogyan lassan megkezdődtek a meccs utolsó percei.

A 86. percben egy lecsorgóból az újonc Jarden Sua 12 méterről kilőtte Casteels mellett a jobb alsót, így a kettő közül a kisebb bravúr végül összejött a házigazdának. Izrael Budapesten 1–0-ra legyőzte Belgiumot, más kérdés, hogy a csoport utolsó helyéről így sem tudott elmozdulni. 

Daniel Perec nevét érdemes lesz megjegyezni, a 24 éves müncheni kapus négy nap alatt előbb a francia, majd most a belga támadókat nullázta le – nem egy bravúrt bemutatva. Igaz, a maiak többségét az első játékrész első felében. 

A kvartett másik mérkőzésén Olaszország hazai pályán 3–1-re kikapott Franciaországtól, így visszacsúszott a csoport második helyére a 2018-as világbajnok mögé.

A játéknap korábbi mérkőzéseiről itt olvashat! 

Az A ligában maradásért zajló sorsolást november 22-én, pénteken tartják. A magyar válogatott, az A-liga többi csoportharmadikjával – így például Belgiummal – együtt kiemelt lesz, 2025. március 20-án idegenben játssza le a rájátszásbeli párharc első mérkőzését, a március 23-i visszavágón házigazda lesz.

Nemzetek Ligája, 6. forduló

A divízió

2. csoport

A csoport végeredménye: 1. Franciaország 13 pont (12–6), 2. Olaszország 13 (13–8), 3. Belgium 4, 4. Izrael 4.

(Borítókép: Dodi Lukebakio és Manor Salomon 2024. november 17-én. Fotó: Szabó Bernadett / Reuters)

Rovatok