Idei utolsó összecsapása előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedden 20.45 órai kezdettel Németország legjobbjait fogadja Nemzetek Ligája-mérkőzésen a Puskás Arénában. A hétfői, Telkiben tartott sajtótájékoztatón a játékosokat Nagy Ádám képviselte, és természetesen Marco Rossi szövetségi kapitány is válaszolt a kérdésekre.
Még nem kezdődött el Marco Rossi sajtótájékoztatója a telki edzőközpontban, már tudtuk, hogy Bolla Bendegúzra nem számíthat a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedd este a Puskás Arénában, a Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A Rapid Wien szélső védője már eleve sérülten érkezett az edzőtáborba, vasárnap pedig el is hagyta az összetartást. Jó hír viszont, hogy Fiola Attila a hollandok ellen letöltötte az eltiltását, így Rossi alapembere ismét bevethető.
A sajtótájékoztató hangulatára rányomta bélyegét Szalai Ádám szombati rosszulléte. Az ugyan kiderült, hogy szó sem volt újraélesztésről, de ezzel együtt is elég rémületes volt, ahogy a 86-szoros válogatott csatár, Rossi jelenlegi segítője ott feküdt a paraván takarásában a Johan Cruijff Stadion gyepén, a magyar kispad előtt. Ezzel kapcsolatban Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke azt kérte az újságíróktól, ne firtassák, mi van és mi lesz Szalai Ádámmal, mert ez a stábhoz tartozó sportember kérése. A sajtótájékoztatón elhangzó kérdések közé így nem is került Szalai jelenlegi állapotával kapcsolatos.
A keddi sajtóeseményen Nagy Ádám képviselte a játékosokat. Az első kérdés arra vonatkozott, mennyire nyomta rá a bélyegét a meccsre az, ami Szalai Ádámmal történt a 6. percben.
Akarva-akaratlanul befolyásolta a pályán lévő játékosokat – fogalmazott a Spezia 88-szoros válogatott középpályása. – Igen, rányomta a bélyegét a meccsre. Ez mindenki számára abszolút érthető. Viszont nagyon boldogok vagyunk, hogy Ádám velünk jöhetett haza, és rendben van. Ez most a legfontosabb.
Megkérdezték, hogyan tekint vissza a játékos erre az esztendőre, aminél volt már számára sikeresebb év is.
„Hullámvölgyekkel tűzdelt szezonon vagyunk túl – vágott a közepébe a szakállas játékos. – Kicsit hanyatlottunk az előző évekhez képest, ezt el kell ismerni. Nem akarok olyan hangzatos nyilatkozatot tenni, hogy megindultunk lefelé a lejtőn, de ez az év nem sikerült túl jól. Az Európa-bajnokságon nem tudtuk átugrani a saját magunk által magasra tett lécet. Sőt, már a felkészülés során, az ír meccsen megszakadt a veretlenségi sorozatunk. Sajnos összességében nem sikerült átmentenünk a selejtezőkön mutatott formát. Csalódottak voltunk, 80 százalékban mi, játékosok voltunk felelősek, amiért az Európa-bajnokságon nem tudtuk megvalósítani azokat a taktikai elvárásokat, amiket a kapitány megfogalmazott. Sajnos abszolúte papírforma alakult ki most a Nemzetek Ligája-csoportban is, nem sikerült felborítani az előzetes esélyeket. Nagyon remélem, hogy holnap jó eredménnyel tudjuk lezárni ezt a nem túl sikeres évet.”
Mennyire volt nehéz mentálisan felkészülni a holnapi meccsre? – firtattuk, majd felvetettük, hogy Nagy Ádám korábban kirobbanthatatlan volt a csapatból, most viszont alig jut szóhoz...
A magyar válogatottért élek-halok, de nem törődök bele ebbe a helyzetbe – mondta dacosan. – Ez most egy ilyen időszak volt. Az egész válogatottat előreviszi, ha van konkurencia, verseny, ez sarkallja a sportolót, engem is. Ismétlem, nem törődök bele, hogy kimaradtam a csapatból. A világbajnokságra jussunk ki az én segítségemmel, ez az álmom.
A középpályás arról is beszélt, hogy egymás között még téma Szalai rosszulléte, szerencsére azonban már a csapattal jött vissza. Most már próbálnak ezen túllépni, és a németek elleni meccsre fókuszálnak.
A legfontosabb, hogy javítsuk a mérlegünket a németek ellen. Sokat játszottunk velük az utóbbi években, a csúfos 0–5-öt szeretnénk kijavítani. Az angolok ellen volt már egy ilyen, 0–4 után 4–0-ra győztünk. Hazai környezetben jó eredménnyel szeretnénk lezárni az évet, ez a fontos.
Túlságosan nagy formális tétje már nem lesz a keddi összecsapásnak, hiszen mind a négy hely sorsa eldőlt a csoportban; Magyarország az eredménytől függetlenül a harmadik helyen végzett, és osztályozót kell játszania az A divízióban maradásért. A párosítás a november 22-i, Nyonban, az UEFA központjában tartott sorsoláson dől el. Persze egy válogatott meccs sohasem tét nélküli – ezt Marco Rossi szokta hangsúlyozni a legnyomatékosabban.
A szövetségi kapitánytól is megkérdeztük, hogyan érintette, ami Amszterdamban történt. El lehetne képzelni könnyebb évzárót is, mint a remek németek ellen, jegyeztük meg. Rossi szemmel láthatóan megviselt volt, mély karikák látszottak a szeme alatt, amikor beszélni kezdett.
„Nagyon örülünk, hogy Ádi jobban van, otthon tartózkodik a feleségével, családi körben – kezdte a szakvezető. – Nagyon megrázó volt, amikor rosszul lett, az arcokon láttam, hogy nagy a baj, nem volt egyszerű feldolgozni. A játékosok döntöttek úgy, hogy folytatjuk a meccset. Az adott helyzetben a maximumot nyújtották. A holnapi sem lesz egyszerű mérkőzés, a három legjobb európai válogatott egyike a német – a spanyolok mellett szerintem a legjobb. Magas minőséget képviselnek Florian Wirtzék, és csapatként is kiválóak. Julian Nagelsmann remekül összerántotta őket. A célunk a jó teljesítmény. Nem volt ez számunkra pozitív év, jó lenne jól zárni. Majd utána kell mérleget vonni. Eddig nem sikerült rózsásan, ez azt jelenti, nem tudtuk felülmúlni a papírformát, ami 2022 júniusa után rendre sikerült.”
Rossi arról is beszélt, hogy Fiola Attila játszani fog, így is tervezték. Ami a német másodosztályú Eintracht Braunschweigben futballozó Szabó Leventét illeti, már az is, hogy meghívták, azt jelzi, hogy potenciált látnak benne. De ez nem végállomás, vegye elismerésnek, hogy debütálhatott, a jövőben pedig háromszor olyan kemény munkát vár tőle a kapitány, mint eddig.
Rossi a holland meccsre visszatérve igazat adott annak az észrevételnek, hogy a Ferencvárosból beválogatott középtámadó, Varga Barnabás a kelleténél többet foglalkozott a játékvezetőkkel, hozzátéve, hogy ez azért rossz, mert erőt és koncentrációt von el a futballtól.
Az energiákat a jó irányba kell csatornázni, nincs értelme fölöslegesen tiltakozni. Ez Barnára is vonatkozik. Persze nem éreztem, hogy túlságosan sokat reklamált volna. A válogatottban más jellegű hozzáállást várunk el, mint a klubcsapatokban. Barna elfáradt, ezért cseréltük le, Szabó nehezen lendült játékba, de a védekezésben megtette a magáét. Kapott egy rúgást, nem biztos, hogy kedden tud játszani.
Az Index kérdése Kerkez Milosra vonatkozott: Vajon a kapitány rendezte-e magában, hogy a Bournemouth játékosa nem állt most a válogatott rendelkezésére?
„A fényképről, amit kitett a világhálóra, mi a véleményem? Az, hogyha nekem szánta, akkor biztosan felhívott volna – fogalmazott Rossi. – De nem hívott fel. Ma mintha az lenne az újságírói narratíva része, hogy az edző fontosabb, mint a játékos, de szerintem ez fordítva van. Milos nemzeti kincs, a nemzeti vagyon része. Nekem a szurkolók felé lojálisnak kell lennem. Mondhatja a játékos, hogy nem vagyok jól, nem akarok kockáztatni. Láttunk már ilyet Gulácsi esetében, és azt elfogadtam.
Megértettem, hogy Milos az adott helyzetben a Bournemouth érdekeit helyezte előtérbe.
De nincs konfliktusom sem Gulával, sem Milossal. Aki felvette a válogatott mezét, azok fontosak, sokkal fontosabbak, mint bárki más, még az edzőnél is. ”
A továbbiakban Rossi hangsúlyozta, hogy nem tanácsos kísérletezni egy olyan szupercsapat ellen, mint amilyen a német válogatott. Az lép pályára, aki az év során kiérdemelte. Megismételte, a cél, hogy a lehető legpozitívabb eredménnyel zárja a válogatott a naptári évet: meg kell alapozni a 2025-ös esztendőt, hogy új energiákkal vághasson neki a válogatott a vb-selejtezőknek.
5. forduló (november 16.)
6. forduló (november 19.)
A csoport állása: 1. Németország 13 pont, 2. Hollandia 8, 3. Magyarország 5, 4. Bosznia és Hercegovina 1.