Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal korábbi játékosa, Nicolas Pepe állítólag intim viszonyt folytat a pornóiparban hírnevet szerző Teanna Trumppal. Pepe, aki jelenleg a Villarreal csapatában játszik, nemrég egy képen szerepelt Trump mellett. A fotót eredetileg a futballista nővére, Corinne osztotta meg a közösségi médiában.
Teanna Trump (polgári nevén Keanna Nichele Jones) szintén megosztotta a képet, amelyen ketten együtt étkeznek. A pletykák szerint körülbelül öt hónapja tart a románc közöttük.
A 29 éves felnőttfilmes-sztár már feltűnt a Villarreal VIP-szektorában is, Trump az Atlético Madrid elleni szezonnyitón szurkolt Pepének, még a csapat mezét is magára öltötte.
Kettejüket többször is látták, amint együtt felfedezik a helyi látványosságokat, köztük a Bioparc Valenciát és egy akváriumot. Trumpot még Pepe gyermekével is lefotózták, ami tovább táplálta a kapcsolatuk komolyságával összefüggő találgatásokat.
Pepét 2019-ben igazolta át az Arsenal a francia Lille csapatától 72 millió fontért. Mély nyomott nem hagyott a londoni csapat szurkolóiban a támadó, aki 80 angol bajnokin mindössze 16 gólt szerzett az együttes színeiben.
Bukayo Saka berobbanása után Pepe egyre kevesebb játéklehetőséghez jutott, ezért a 2022–2023-as szezonban kölcsönadták őt a Nice-nek. 2023 szeptemberében aztán az Arsenal engedélyezte neki, hogy körbenézzen a piacon új csapat után kutatva, annak ellenére, hogy egy év még hátravolt a szerződéséből. Egy törökországi kitérő után Pepe a Villarrealhoz szerződött, ahol egyelőre élvezi a bizalmat.