Index Vakbarát Hírportál

79 személy szenvedett sérülést a német negyedosztályú meccsen

2024. december 1., vasárnap 15:03

Nemcsak a pályán zajlottak az események a Carl Zeiss Jena–Chemie Leipzig negyedosztályú német bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, hanem a stadionon egyéb részein is. Az élmezőnybe tartozó jénaiak a szombati játéknapon 7224 néző előtt 5–0-ra kiütötték a középmezőny aljához sorolt lipcsei ellenfelüket, míg a kelet-németországi csapatok ultrái közvetlenül a találkozó előtt csaptak össze egymással, aminek következtében a helyi rendőrség tájékoztatása alapján 79 személy szenvedett sérülést.

A helyi sajtó a rendőrség közlése alapján arról számolt be, hogy a mérkőzés során folyamatos volt a drukkerek részéről mindkét oldalon a pirotechnikai eszközök használata, majd a lefújás után a lipcsei szurkolók – a vendégeket több mint ezer fő kísérte el – a petárdákat már direkt a jénai szurkolókra irányították. Ennek hatására a lelátók mögött mindkét fél részéről többen rángatni kezdtek egy vaskaput, ami az erőszakos nyomásnak engedve végül kinyílt, és pillanatok alatt tömegverekedés alakult ki.

A rendőrök arról is beszámoltak, hogy a rövid ideig tartó esetnél gumibotot és könnygázt is használtak a drukkerek megfékezésére.

A történtek során összesen 64 szurkoló szenvedett sérülést, továbbá tíz rendőr és öt biztonsági ember. A mentőknek több sérültet kellett ellátniuk. A rendőrség 40 esetben emelt vádat.

A verekedésnek volt aznap előzménye is: a rendőrség korábban már feloszlatta a mintegy 350 fős jénai ultratábort, amelynek tagjai botokkal és gázszprékkel vonultak végig a városon.

A mérkőzés biztosítása kiemelt kockázatúnak számított, tekintve, hogy az ultracsoportok évek óta ellenséges viszonyban vannak egymással, ami politikai nézetkülönbségükből fakad.

Rovatok