Az ír és az örmény, valamint az első kalapból a portugál vagy a dán együttes került a magyar labdarúgó-válogatottal azonos csoportba a 2026-os világbajnokság kontinentális selejtezősorozatában, amelyet pénteken délben sorsoltak ki a nemzetközi szövetség (UEFA) zürichi központjában.
A riválisokról, a magyarok elleni közös múltjukról, jelenlegi keretükről bővebben itt írtunk!
A magyarok a második kalapból várták a sorsolást, így az már tudott volt, hogy Ukrajna, Svédország, Törökország, Wales, Szerbia, Lengyelország, Románia, Görögország, Szlovákia, Csehország, Norvégia biztosan nem lesz ellenfelük ezúttal.
A Nemzetek Ligája tavaszi mérkőzései kihatással vannak a vb-selejtezőre. A playoffban érintett nemzeti együttesek – köztük a magyar, amely márciusban Törökországgal találkozik, a tét pedig az A divíziós szereplés, esetünkben a bennmaradás, riválisunknál a feljutás – legkorábban júniusban, míg a négy közé jutott válogatottak csak ősztől kapcsolódhatnak be a küzdelmekbe. Utóbbiakat ezért eleve négycsapatos csoportba sorolták, egyelőre még ismeretlenül, vagy-vagy alapon.
A húzásnál a sportág öt kiválósága segédkezett, a francia Robert Pires, a második kalapból a magyarokat is kihúzó német Ariana Hingst, a spanyol Fernando Llorente, az angol Rachel Yankey és az olasz Gianluca Zambrotta segédkezett.
Az ötcsapatos csoportokban márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben tartanak dupla játéknapokat, míg a kvartettekben csak ősszel kezdődik a küzdelem.
A 2026-os vb-re automatikusan kijut a 12 csoport győztese, míg a 12 csoportmásodikhoz a Nemzetek Ligája tavalyi eredményei alapján négyen – a legjobb olyan csoportgyőztesek, amelyek a vb-selejtezők során nem végeznek az első két hely valamelyikén – csatlakoznak a pótselejtezős mezőnyhöz. A 16 együttest négy ágra osztják majd, s elődöntő-döntő rendszerben küzdenek meg a fennmaradó négy európai kvótáért.
A 2026-os vb-n az eddigi 32 helyett immár 48 válogatott küzd majd az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában, a három ország 16 városában (Atlanta, Boston, Dallas, Houston, Kansas City, Los Angeles, Miami, New York, Philadelphia, San Francisco, Seattle, Guadalajara, Mexico City, Monterrey, Toronto, Vancouver).
Világviszonylatban a plusz 16 hely az európai kvótákat minimálisan érintette, 13-ról 16-ra emelték meg a kontinens képviselőinek létszámát.
Ajánlókép: Harold Cunningham – FIFA/FIFA via Getty Images