Index Vakbarát Hírportál

A Puskás Akadémia nyerte a rangadót, így az NB I élén telelhet

2024. december 14., szombat 21:28

A labdarúgó NB I 17. fordulójának rangadóján a Puskás Akadémia hazai pályán 3–1-re legyőzte a Paksot, így az élen telelhet.

A felcsúti győzelem kulcsszereplője ezúttal (is) Nagy Zsolt volt, aki előbb megszerezte idénybeli tizedik találatát, majd a végjátékban kiosztotta a nyolcadik gólpasszát is – mindezt 22 tétmeccsen.

Ezzel eldőlt, hogy a Puskás Akadémia nevével indul a tabella az új évre fordulva is, ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy a vasárnap Nyíregyházára látogató Ferencvárosnak lesz még egy bepótlandó mérkőzése, így a vesztett pontokat tekintve jobban áll az éllovasnál.

Az MTK az után, hogy a Fehérvár elleni legutóbbi kilenc tétmérkőzéséből egy döntetlen mellett nyolcszor is kikapott, most remek hajrával fordított, és nyert 3–2-re – egy 97. perces büntetővel.

A Zalaegerszeg a Debrecen elleni végjátékban kihasználta, hogy emberelőnybe került Lagator kiállítása miatt (2–1), a Győr pedig hiába mutatott be óriási feltámadást, nem tudott pontot menteni 0–4-ről a Diósgyőr ellen (3–4).

NB I, 17. forduló

vasárnap játsszák

Az állás: 1. Puskás Akadémia 35 pont (29–18), 2. Ferencváros 31/15 meccs (27–16), 3. DVTK 30 (25–21), 4. MTK 29 (30–23), 5. Paks 27 (34–30), 6. Újpest 26/16 (20–13), 7. Fehérvár 21 (24–25), 8. Nyíregyháza 18/16 (21–28), 9. Győr 18 (23–26), 10. Zalaegerszeg 16/16 (20–24), 11. Debrecen 13 (25–37), 12. Kecskemét 10/16 (11–28)

(Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt, archív)

Rovatok