Index Vakbarát Hírportál

Portugáliában és Írországban is örülnek a vb-selejtező sorsolása után

2024. december 14., szombat 12:41

A portugálok elégedettek, hogy a Nemzetek Ligája negyeddöntője után négycsapatos csoportba kerülnek, az írek pedig kiegyensúlyozottnak értékelik az F jelű kvartettet, amelybe a magyar válogatottat is sorolták a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának pénteki sorsolásán – adta hírül az MTI.

A zürichi ceremónián hat öt- és hat négycsapatos csoportot alakítottak ki, ezekből az első helyezettek kijutnak a sportág legnagyobb seregszemléjére, míg a másodikok a pótselejtezőn küzdhetnek tovább a részvételért.

A 12 csoportmásodikhoz a Nemzetek Ligája tavalyi eredményei alapján négyen – a legjobb olyan csoportgyőztesek, amelyek a vb-selejtezők során nem végeznek az első két hely valamelyikén – csatlakoznak. A 16 együttest négy ágra osztják majd, s elődöntő-döntő rendszerben küzdenek meg a fennmaradó négy európai kvótáért.

A magyar válogatott a Portugália–Dánia Nemzetek Ligája-negyeddöntő győztesével, valamint Írországgal és Örményországgal került azonos csoportba.

Lehetne jobb és rosszabb is, összességében elégedettek vagyunk. Ebben a csoportban biztosan pontot rabolnak majd egymástól a csapatok. Úgy érzem, lesz esélyünk a továbbjutás kiharcolására, számunkra ez a legfontosabb. Szerintem ez egy kiegyensúlyozott csoport

– nyilatkozott a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapján Heimir Hallgrímsson, az írek izlandi szövetségi kapitánya.

Brian Riemert október végén nevezték ki a dán nemzeti együttes élére.

„Egy ilyen sorsolás mindig nagyon izgalmas. Ott ülsz és különböző dolgokért izgulsz. Összességében az az érzésem, hogy két egyenlő erősségű csoportról beszélünk” – utalt a szakember arra, hogy a portugál–dán csata győztese a magyarok csoportjába, vesztese pedig a C jelű négyesbe, Görögország, Skócia és Fehéroroszország társaságába kerül.

Már a sorsolás előtt tudtuk, hogy ez most egy kicsit más lesz és nyitottnak kell lennünk. De ezt nem bánjuk, mert ott vagyunk a Nemzetek Ligája negyeddöntőjében. Ami számunkra fontos volt, hogy hat vagy nyolc meccset kell-e játszanunk, és boldogok vagyunk, hogy négycsapatos csoportba kerültünk, így hat mérkőzés vár ránk. Márciusban így a legjobbunkat nyújthatjuk majd az NL-ben és már ismerjük a két lehetséges utat a 2026-os világbajnokságra

– értékelt Roberto Martínez, a portugálok spanyol mestere.

Varazdat Haroján, az örmény válogatott csapatkapitánya úgy vélte, ez egy nagyon érdekes csoport.

„Portugália és Dánia is erős csapat, nem lesz különbség, hogy végül melyiket kapjuk. Az íreket jól ismerjük, a közelmúltban játszottunk velük. Magyarország pedig a játékstílusában hasonlít az írekhez. Jól fel kell készülnünk és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk” – fogalmazott a 32 éves játékos.

A magyarok ősszel játsszák a vb-selejtezős mérkőzéseiket, márciusban pedig a törökökkel vívnak oda-visszavágós osztályozós párharcot a Nemzetek Ligájában az élvonalban maradásért. Mindez azt is jelenti, hogy júniusban két barátságos mérkőzés lekötésére lesz lehetősége a hazai szövetségnek.

A portugál–dán NL-negyeddöntőt az osztályozós párharcokhoz hasonlóan márciusban rendezik, így akkor derül ki, hogy a vb-selejtezőkön melyik ország csapata lesz majd a magyarok ellenfele.

A magyar válogatott eddig kilencszer szerepelt világbajnokságon, de 1986 óta nem jutott ki a tornára.

A 2026-os vb-n az eddigi 32 helyett már 48 válogatott szerepel majd az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában.

Ön szerint hogyan teljesít a magyar labdarúgó-válogatott a 2026-os világbajnoki selejtezőkön?

  • 2546
    Második lesz, de sikerrel veszi a pótkvalifikációt.
  • 1230
    Továbbjut, de a playoffban elbukik.
  • 917
    Nem jut tovább a csoportjából.
  • 794
    Első helyen végez, és automatikusan jut ki a tornára.

A vb-selejtezők európai csoportbeosztása:

A menetrend:

A magyar válogatott vb-selejtezős programja:

(Borítókép: Gualter Fatia/Getty Images)

Rovatok