Felemás 12 hónapot tudhat maga mögött a magyar labdarúgó-válogatott, amely újabb évet töltött az európai elitben, és élvonalbeli tagságának megtartására maradt esélye a Nemzetek Ligájában is, ugyanakkor így sem lehet teljesen elégedett a 2024-es esztendővel Marco Rossi szövetségi kapitány.
Óriási bizakodás előzte meg az évet, de hát hogyan is lehetett volna ez máshogyan, amikor a 2022-es Nemzetek Ligája-csoda – mert az, hogy Olaszországgal egészen az utolsó percekig harcban legyünk a csoportelsőségért és a négyes döntőért, miközben Németországot (két meccsen négy pont) és Angliát (hat pont) ellentmondást nem tűrően utasítjuk magunk mögé, az bizony csoda – után ebben az évben kettő, 2023-ban tíz meccsen zárt veretlenül a nemzeti együttes, amely csoportelsőként kvalifikált az Európa-bajnokságra.
Ha lehet ilyet mondani, talán egy kicsit túl nagy bizakodás is előzte meg 2024-et...
Marco Rossi együttese március 22-én indította az évet, méghozzá az igencsak jó nevekből álló Törökország ellen, a tavaszias időben 70 percig uralva a játékot, a végjátékban pedig hősiesen védekezve 1–0-ra győzött Szoboszlai Dominik büntetőjével, ezzel 13 meccsesre nyújtva a veretlenségi szériát, amire a nemzeti együttes történetében az 1950-es évek közepe, vagyis az Aranycsapat remeklése óta nem volt példa!
A súlyos sérülése után visszatérő Gulácsi Péter remek védésekkel járult hozzá a sikerhez, az Eb előtti rotálás jegyében Koszovó ellen már Dibusz Dénes húzta le a rolót, a teljesen felforgatott csapat pedig újra csapatkapitánya góljával került előnybe, amire Nagy Zsolt is lőtt még egyet, beállítva a 2–0-s sikert.
A bizakodás tehát okkal maradt meg júniusra is.
A kontinensviadal előtt még két felkészülési mérkőzés szerepelt a mieink programjában, és néhány nagy kérdés. Úgymint a védelem teljes egésze Willi Orbán mellett (Szalai Attila kikerült klubcsapatából, ahogyan a sérülésekkel bajlódó Lang Ádám is, Dárdai Márton a csapatba építés kezdeti szakaszában volt, Balogh Botond pedig ugyancsak nem éppen a rutint képviselte itt), miközben Szoboszlai Dominik tavasza sem épp a jó hírek sorozatáról szólt, legyen az sérülés vagy éppen több alkalommal a kezdőből kiszorulás, illetve a tengely tetején Varga Barnabás csodaidénye is valamivel szürkébbre váltott.
Írországban aztán épp a biztos pontnak számító Orbán hibájából kerültünk hátrányba, és bár gyorsan jött a válasz Lang Ádám révén, a rengeteg magyar lehetőségből sem akart megszületni a második gól, ráadásul a 92. percben egy saját szögletből kaptunk gólt, úgy rohanta le a házigazda a teljesen fellazuló csapatot, hogy Dibusz abszolút kiszolgáltatott helyzetbe került (2–1).
Véget ért a 14 meccses veretlenségi széria, de ahogyan akkor is jeleztük, még mindig szerencsésebb egy tétnélküli találkozón ilyen végjátékot elszenvedni, mint majd az Európa-bajnokságon, és lőn...
Az Izrael elleni meccsre sok karaktert nem érdemes szentelni, az erőteljesen tartalékos csapattal érkező vendégeknek egy percig sem volt esélyük a Nagyerdei Stadionban, a debreceni közönség az első félidő derekán már harmadszor ünnepelhetett, miután Varga Barnabás a Sallai Rolandnak adott gólpassza után maga is eredményes volt kétszer, gála (3–0)!
Aztán itt véget is ért a pozitív rész, a mindkét csapatnak inkább már csak kötelező rossznak tűnő folytatásban ugyanis az amúgy sem teljesen egészséges Szoboszlai megsérült, újabb baljós árnyakat vetve a közelgő Eb-re...
Hogy mi történt a Svájc elleni nyitányon, azt már többször, több helyen fejtegettük magunk is. A magyar csapat letámadása totális csődöt mondott, riválisunk úgy játszadozott a sokkal fáradtabban mozgó futballistáinkkal az első félidőben, mintha nem egy ligában lennének, és amikor már kezdett javulni a helyzet, megrúgta ellenfelünk a második gólját is. Varga Barnabás szépítése a második játékrészben egy időre meccshangulatot hozott, de hiába álltunk fel a padlóról, a végén egy újabb Orbán-hiba végzetesnek bizonyult (1–3).
A lehető legrosszabb forgatókönyv jött be, hiszen ezt követően a skótokat „kivégző” németek érkeztek, és bár az első negyedóra kifejezetten tetszetős magyar játékot és néhány igazán nagy helyzetet hozott, egy véleményes hazai gól után a favorit a kezében tartotta a meccset, és nyert is 2–0-ra.
Az első meccs szünetében lecserélt Lang Ádám és Szalai Attila is kikerült a védelemből, amelynek jobb oldalára előbb Fiola Attila, majd a skótok ellen Botka Endre került, miközben azért izgulhattunk, hogy az edzéseken kényszerpihenőt kapó Szoboszlai mennyit bírhat a kulcsmeccsen – és ne felejtsük, hogy Loic Nego sem épült fel.
A svájciakkal ikszelő rivális számára is csak a győzelemmel maradt reális esély a továbbjutásra, nekünk pedig csak ez volt opció, ehhez képes sokáig nem akart megtörni a jég. A skótok mezőnyfölénye teljesen veszélytelen játékkal párosult, a magyar kontrák csak nem akartak eredményre vezetni, majd jött a sokk: Varga Barnabás úgy ütötték el ketten, hogy hosszú percekre félbeszakadt a meccs, utólag kiderült, többszörös arccsonttörést szenvedett a Fradi csatára.
Ebben a lelkiállapotban egészen őrült végjáték következett, amelyben mindkét csapat megszerezhette volna a vezetést, a csereként beálló Csoboth Kevin 95. perces kapufájánál pedig úgy tűnt, ellőttük a puskaporunkat. Hogy aztán öt perccel később, a 100. minutumban jöjjön a dráma, egy szöglet után ezúttal a magyar csapat tudott kontrázni, Csoboth pedig eldöntötte a három pont sorsát (1–0).
Mennyivel édesebb volt ez így, mintha az írek elleni pech itt következett volna be...
Az A csoport küzdelmeinek zárása után remek esélyek kínálkoztak a magyar csapat előtt, meg három nap izgulás – lévén a többi kvartettben csak ezt követően jött a befejezés. A mieinknek az kellett volna a skótverés mellett, hogy három forgatókönyvből kettő valóra váljon. Az első rögvest másnap az volt, hogy Spanyolország és Olaszország se kapjon ki Albániától és Horvátországtól, és mivel ez „kissé” szerencsésen (a címvédő olaszok a 98. percben egyenlítettek) összejött, már csak annyira volt szükségünk, hogy Anglia megverje Szlovéniát VAGY Portugália és Törökország se maradjon alul.
Az eredményeket már tudjuk, az Eb-döntőig jutó angolok 0–0-ra végeztek Szlovéniával, Portugália pedig kikapott Georgiától, elütve ezzel a mieinket a folytatás lehetőségétől.
A csoport végeredménye: 1. Németország 7 pont (8–2), 2. Svájc 5 (5–3), 3. Magyarország 3 (2–5), 4. Skócia 1 (2–7)
A Nemzetek Ligája új idényének szeptemberi rajtján az elmúlt időszakban gyakori riválissá váló németekkel találkoztunk, ahol új éra építésébe kezdtek Toni Kroos Eb utáni visszavonulása, valamint Manuel Neuer, Ilkay Gündogan és Thomas Müller válogatottból történő távozását követően.
A düsseldorfi ütközet annyiban hasonlított a stuttgartira, hogy itt is egészen biztatóan kezdett Marco Rossi együttese, a 20. percben viszont egy hiba után teljesen megtört a csapat, és bár Balogh Botond szerencsétlen mozdulatát még Gulácsi bravúrja miatt megúsztuk, a nagy fölénybe kerülő házigazda így is előnnyel mehetett a szünetre. A második félidőre nehéz szavakat találni, ami lehetett, elromlott miután egy magyar ziccert követő szögletből Jamal Musiala szerzett szerencsés gólt, aztán a németek szétzilálták a mieinket, 5–0-s kiütés lett a vége.
A több gólnál is hibázó Gulácsi Bosznia-Hercegovina ellen kikerült a kapuból (majd saját kérésére a keretből is), Nagy Ádám a zakót követően abszolút perememberré vált, helyére Nikitscher Tamást „fedezte fel” Rossi, és Nagy Zsolt is előtérbe került – főleg azután, hogy Kerkez Milos az októberi és a novemberi mérkőzések előtt is pár nappal esett ki sérülések miatt.
Itthon a padlóról felállás sikerült, a rengeteg kihagyott lehetőség miatt (21 helyzetünk volt!) azonban csak egy pontot szerzett a nehéz szituációba kerülő együttes (0–0).
Nehéz lenne azt állítani, hogy ebben a szituációban az elmúlt évtizedekben a magyar csapatot rendre megverő, sőt nagyon megverő hollandok elleni folytatás előtt óriási lett volna a bizakodás, amit jól jelez, hogy az Eb-elődöntős elleni ütközetre a rengeteg előzetesen eladott bérlet mellett sem jött össze a telt ház (55 ezren azért így is kilátogattak persze).
A várt holland fölény aztán jött, az igazán átütőerő viszont nem, és Nagy Zsolt passza után a klubváltása után a Galatasarayban ekkor még csak epizódszerepet kapó Sallai Roland góljával a magyar csapat szerzett vezetést, amit egészen a végjátékig megtartott, akkor azonban az emberhátrányba kerülő vendégek Denzel Dumfries fejesével egyenlíteni tudtak (1–1).
Ez az eredmény ugyanakkor hirtelen újra „felébresztette” a szurkolókat. A boszniai összecsapáson a kényszerűségből Orbán mellett Botkával és Fiolával felálló védelem a kezdeti riadalmak ellenére gól nélkül tartotta Edin Dzekóékat, Nagy Zsolt két előkészítése után pedig Szoboszlai előbb akcióból törte meg negatív sorozatát, majd büntetőből állította be a 2–0-s magyar sikert.
A pocsék rajt ellenére a magyar csapat már ott tartott, hogy egy amszterdami bravúrsiker biztos negyeddöntőt érne!
Túl sokáig azonban ezek a lelkes hangok sem élhettek, mivel a hollandiai összecsapás első néhány biztató perce után a házigazda 4–0-ra nyert a végére teljesen összeeső magyar csapat ellen. Tegyük gyorsan hozzá, hogy Szalai Ádám pályaedző rémisztő rosszulléte után igazából senkit sem a mérkőzés alakulása érdekelt ezekben az órákban...
A németek Bosznia-Hercegovina elleni 7–0-s gálájával azért az is eldőlt, hogy Dibusz Dénesék már biztosan nem zárnak a kiesést eredményező negyedik helyen, így igazából minden csapat számára tét nélküli mérkőzést hozott a zárás.
Ezen a mieink a kevés labdabirtoklás ellenére veszélyesebbek voltak az első félidőben a németeknél, a másodikban mindkét csapat előtt adódtak nagy lehetőségek, amiből a vendégek szerezték meg végül a vezetést, de a 999. hivatalos válogatott meccs 99. percében Szoboszlai Dominik rendkívül higgadt (pimasz?) büntetőjével sikerült egyenlíteni (1–1), így itthon veretlenül zárt a magyar csapat.
A csoport végeredménye: 1. Németország 14 pont (18–4), 2. Hollandia 9 (13–7), 3. Magyarország 6 (4–11), 4. Bosznia-Hercegovina 2 (4–17)
A nemzeti együttesünk így idei 13 mérkőzéséből öt-öt győzelem és vereség mellett háromszor ikszelt 13–18-as összgólkülönbség mellett.
A Nemzete Ligája harmadik hely ezúttal már nem jelentett automatikus bennmaradást, ezért márciusban osztályozót kell vívni, a sorsolás nem volt kegyes hozzánk, hiszen a remek erőkből álló Törökországot sodorta mellénk a sors.
Ugyanakkor,
Emellett pedig még azért is, mert kulcsemberei közül Orbán sorra szerzi a gólokat, Kerkez gólpasszok után már gólt is szerzett a PL-ben, és nincs nap, hogy ne hoznák szóba valamelyik topcsapattal. Szoboszlai rendre a mezőny és a forduló legjobbjai között teljesít, Varga Barnabás pedig egy meccset kihagyva is vezeti holtversenyben az Európa-liga góllövőlistáját. Olyanokról pedig tényleg csak zárójeles megjegyzésként írjunk, minthogy a Lazio ellen Balogh Botond volt a mezőny legjobbja, vagy arról, hogy Sallai Roland immár alapemberként szerezte meg az első gólját Törökországban is.
Ezt mondjuk megtehetné márciusban, a nemzeti csapat 1000. hivatalos összecsapásán is...
Időközben az is eldőlt, hogy Marco Rossi együttese a 2. kalapból kap ellenfeleket a világbajnokságot megelőző selejtezősorozatra.
A december 13-i sorsoláson nehéz lett volna könnyű riválist kapni a legjobbak közül, de ha a Portugália–Dánia Nemzetek Ligája-negyeddöntőn nem borul a papírforma, akkor talán a legrosszabbat „sikerült megnyerni” magunknak: a 2016-os Európa-bajnok ellen ugyanis még sohasem győzött a válogatott...
Dánia ellen már lényegesen biztatóbb a múltkép, Írország ellen rögvest jöhet a reváns a dublini zakóért (szeptember 6-án lesz a rajt), Örményországgal szemben pedig lehet tovább építeni az eddigi nem túl hosszú, de legalább sikeres közös történelmet. Hogy aztán itt mire megyünk, az november közepére kiderülhet – vagy 2026 márciusára, ha a pótselejtezőt érő második helyen zárunk.
(Borítókép: Szurkolók a Magyarország–Törökország-mérkőzésen 2024. március 22-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)