Hátborzongató riport Tiraszpolból, a szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságból, Európa legszegényebb országából, ahová úgynevezett játékosügynökök csábítják a szebb jövő reményében a családjuk minden vagyonát pénzzé tevő szerencsétlen afrikai fiatalokat, majd a sorsukra hagyják őket.
Hosszú volt az út Abidjanból Tiraszpolba, de a kilenc fiatal srác fellélegzett, amikor megérkeztek Transznisztria fővárosába. Ugyan sohasem hallottak az őket állítólag szerződtetni kívánó klubról, a Dinamo-Autóról, de ami azt illeti, Transznisztriáról sem, mert csak az érdekelte a jobbára tinédzserkorú vagy a húszas éveik legelején járó elefántcsontparti srácokat, hogy teljesül gyerekkori álmuk, és végre profi futballisták lesznek. Didier Drogba és Yaya Touré fényes karrierje lebegett a szemük előtt. Akkor még nem is sejtették, hogy életük legszörnyűbb rémálma épphogy csak elkezdődött.
A kezdetekig 2021 nyaráig kell visszamenni az időben. Akkor jelent meg Abidjanban, Elefántcsontpart fővárosában egy Nail Zeynalov nevű azeri játékosügynök. Messziről futballmenedzsernek tűnt, lehengerlő volt a fellépése, és a Pelican nevű ügynökség tulajdonosaként mutatkozott be. A helyiek már hallottak önmagukat játékosügynöknek kiadó európai szélhámosokról, de Zeynalov megjelenése és dumája annyira meggyőző volt, hogy senki sem kételkedett benne. Zeynalov próbajátékot szervezett több mint száz helyi fiatalnak, majd kijelentette, hogy kilenc játékos átjutott a rostán, őket elviszi Európába, ahol szerződést kapnak egy bizonyos Dinamo-Auto nevű transznisztriai klubtól, amely Moldávia bajnokságában szerepel. Először Törökországról, aztán Oroszországról, majd Ukrajnáról volt szó (még nem tört ki a háború), napról napra csökkent a tét, szóba került Georgia és Azerbajdzsán is, végül a hivatalos nevén Dnyeszter Menti Köztársaságnál kötöttek ki. Utóbb tudták meg, hogy azt a szót, hogy Transznisztria, ki sem szabad ejteni, mert akit rajtakapnak, 15 napi elzárással vagy 520 eurós pénzbírsággal sújtják.
A kilenc fiatal közül ketten, Jean Etan Essis és Taha Caleb mesélték el hihetetlen kalandjaikat az Economist újságírójának, aki Tiraszpolban látogatta meg őket.
A srácok elbeszélése szerint az volt az utasítás, hogy vigyenek magukkal fejenként kétezer euró készpénzt a hivatalos okmányokra, és Kisinyov (Kisjenő), a moldovai főváros repülőterén várja őket Zeynalov. A reménybeli játékosok szülei kölcsönt vettek fel, hogy ki tudják fizetni a repülőjegyet és meg tudják venni a kétezer eurót, volt, aki a család összes földjét, ami a túlélésüket biztosította, eladta, csak hogy a gyermekük karrierjét elindítsa.
Az első kínos meglepetés a szállodában várta Jeant, Tahát és társait: további összegeket követeltek tőlük Zeynalovék azzal, hogy a vízum meghosszabbítása pénzbe kerül. A fiúk üzentek a családjuknak, és jöttek a további eurószázak. Ekkor a kilenc fiatalt egy poros transznisztriai faluba szállították, ahol a Dinamo-Auto játékosai laktak. Kiderült, addigra a Pelican ügynökség már meg is vásárolta a klubot. A határon a határőrtől vízum gyanánt egy olyan papírcetlit kaptak, ami egy éttermi számlának is alig felelt volna meg.
A szállásuk egy szürke vasbeton kaszárnya volt, a falon egy mosolygó parasztlány freskójával. Egy gaboni játékos fogadta őket ezzel a mondattal:
Welcome to hell!
Üdv a pokolban.
Akkor már tudták, csúnyán rászedték őket.
Az első néhány edzést követően Zeynalov egyszerűen felszívódott. Az utolsó euróikat egy ott dolgozó kameruni edzőnek adták, majd a klub vezetői közölték, párat szerződtetnek kilencük közül, a többiek pedig menjenek isten hírével. Essis és Caleb ez utóbbiak közé tartozott.
Rassul Allahverdiyevvel, a Dinamo-Auto és Pelican ügynökség vezetőjével sikerült beszélnie az Economist riporterének. Az azeri férfi azt állította, semmiféle ígéretet nem tettek a kilenc elefántcsontparti fiatalnak, és az időközben elbocsátott Zeynalovnak nem volt semmilyen felhatalmazása játékosok szerződtetésére. (Magát Zeynalovot nem sikerült elérnie az újságírónak.)
Három-négy játékost szerződtettem kilencük közül. A többieknek felajánlottam, hogy megveszem Abidjanig a repülőjegyüket, de ők maradni akartak. Higgye el, nincs olyan klub a földön, amelyik gondoskodna azoknak a játékosoknak az ellátásáról, akik nem feleltek meg a próbajátékon
– mondta a klubvezér.
Essis és Caleb másképp emlékszik. Szerintük nem ajánlották fel nekik a hazaút kifizetését. Így kénytelenek voltak maradni, mert nem maradt egy vasuk sem. Autómosásból és egyéb alkalmi munkákból tengődtek, abból tudták kifizetni a nyomorúságos szállásuk árát.
Transznisztria egyébként egy földcsík a Dnyeszter folyó jobb partján Moldova és Ukrajna közé préselve. 1992-ben kiáltotta ki egyoldalúan függetlenségét, amit senki sem ismer el, amikor véres polgárháborút követően elszakadt Moldovától, és oroszbarát kormány került uralomra. Moldovával az egyetlen kapcsot a futball jelenti, a terület csapatai a moldovai bajnokságban szerepelnek. Paradox módon Moldova legerősebb klubja a transznisztriai FC Sheriff Tiraspol, amely az eddigi 23 alkalomból 21-szer megnyerte a moldovai bajnokságot. Sőt, 2021-ben emlékezetes módon még a Real Madridot is legyőzte 2–1-re a Santiago Bernabéu Stadionban.
Az FC Dinamo-Auto persze nem a Sheriff, egy Ternovka nevű faluban van a székhelye, néhány kilométerre Tiraszpoltól. Ternovka nevezetessége a világ egyetlen alkoholospalack-múzeuma, a Butylka Museum.
A nyolccsapatos bajnokság utolsó helyén senyvedő Dinamo-Autót 2022 nyarán vette át a Pelican ügynökség. A csapat gyorsan kiesett az első osztályból. A 2023–2024-es bajnokságra már a klub honlapja is elérhetetlenné vált...
Essis és Caleb, miután kirúgták őket, hetekig Coca-Colán és kenyéren éltek. Otthonról folyton kapták az üzeneteket, mi van velük, de ők szégyenükben nem merték megmondani, hogy hajléktalanná váltak, és nem lett belőlük profi futballista. Mivel a moldáviai vízumok lejárt, újra pedig nincs pénzük, egyelőre nem is tudják elhagyni Tiraszpolt.
Az Economist újságírója Calebék szállodájában beszélt egy Chibuike nevű nigéri játékossal, aki nem is tudta, hogy Transznisztriában van. Azt hitte, az ország neve Tiraszpol...
Caleb és Essis legalább annyit tudnak, hogy hol vannak. De hogy mi lesz velük, azt csak a jóisten tudja.
(Borítókép: Triaszpol, Moldova. Fotó: Shutterstock)