Index Vakbarát Hírportál

Marco Rossit bosszantja a második ír gól: „Nem lehet ilyet csinálni!”

2024. június 5., szerda 08:43

Marco Rossi szövetségi kapitány az Írország vendégeként elszenvedett 2–1-es vereség után arról beszélt, nem lehet olyan gólt kapni, mint amilyet a 92. percben kaptunk a házigazdától. Ezzel együtt összességében elégedett volt a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak hozzáállásával a dublini barátságos mérkőzésen – emelte ki a Magyar Távirati Iroda.

„Az eredménnyel nem lehetek elégedett, de a döntetlennel sem lettünk volna azok, mert sok lehetőségünk volt. Nem érdemeltünk vereséget, Írországnak mindössze két helyzete volt, de mindkettőből gólt szerzett” – mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, Marco Rossi, aki szerint mindkét bekapott gólt hiba előzte meg, melyekből tanulni kell.

Hozzátette, hiba és hiba között is van különbség, az elsőnél elcsúszott a védekezés, a másodikról pedig úgy vélekedett, a hosszabbításban saját szögletből nem lehet ilyen gólt kapni, mert ha nem lehet győzni, akkor inkább el kell fogadni a döntetlent, mint hogy vereség legyen a vége.

Hiába volt 14 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatunk, tudtuk, hogy nem vagyunk sem Anglia, sem Németország, éppen ezért ez a jó széria nem jelentett nyomást a csapaton. Ma semmi komoly nem történt, mert az együttes hozzáállása megfelelő volt. A futballban természetesen az eredmény a legfontosabb, de ez a meccs akár fordítva is alakulhatott volna, akkor pedig teljesen más arcok fogadtak volna

– mondta Rossi, aki szerint összességében sok apróság járult hozzá, hogy végül 2022 szeptembere után ismét kikapott a válogatott. Ilyennek nevezte, hogy fizikális problémája volt Nego Loicnak, Lang Ádámnak és Dárdai Mártonnak is, ráadásul utóbbit már nem tudta lecserélni, mert addigra mind a hat lehetőségét kihasználta.

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik teljesítményét közepesnek értékelte Rossi, aki szerint a Liverpool klasszisa csinált jó dolgokat, de voltak hibás passzai, ami vele is előfordul.

Eldöntöttem a kapusposztot, de majd az első Eb-meccsen megtudja mindenki. Ami fontos, hogy ebben a pozícióban mindenképpen biztonságban vagyunk

– válaszolt az MTI kérdésére Rossi azok után, hogy az első félidőben Gulácsi Péter, a másodikban Dibusz Dénes védett.

Kollégája, John O'Shea fantasztikus érzésnek nevezte, hogy saját hazájának válogatottját először vezette győzelemre. Szerinte a siker értékét növeli, hogy egyes játékosai már három hete nem játszottak, emiatt biztos benne, hogy akár még jobb teljesítményre is képesek lettek volna a tanítványai. Kiemelte, a márciusi két találkozóhoz képest sokat javult az ír válogatott játéka.

„Nem kell a dráma”

A kapott gólnál helyezkedhettem volna jobban – kezdte némi önkritikával az M4 Sport kamerája előtti értékelését a válogatott hátvédje, Lang Ádám, aki néhány perccel az írek első találatát követően egyenlített.

Összefoglalva azt mondta, tanulni kell a mérkőzésből, mert nem voltak elég fegyelmezettek: „Okosabban kell ezeket a szituációkat lejátszani, de nincs ok drámára. Keserű a szánk íze, mert senki se szeret veszíteni, de nem szabad a kardunkba dőlni. A két gólt eredményező szituációból tanulni kell.”

Nagy Ádám a meccs tempójával meg volt elégedve, a saját térfélen történő passzív labdatartással már nem annyira.

„A technikai hibákat, eladott labdákat ki kell javítani, igaz, a mérkőzés előtt azt beszéltük meg, hogy kicsit bátrabbak is lehetünk az előre passzokkal. Egy jó felkészülési mérkőzést játszottunk, de nem engedhetünk meg magunknak egy ilyen hibát a 92. percben” – szögezte le a középpályás.

Azt azonban megjegyezte az Olaszországban légióskodó középpályás: „Inkább most jöjjön egy ilyen pofon, mint az Európa-bajnokságon.”

A második félidőben Nego helyén pályára lépő Botka Endre szerint nagyon bosszantó gólt kaptak a 92. percben, mert uralták a meccset és a második félidőben szinte csak a magyar csapatnak volt helyzete.

„Van még időnk kijavítani a hibákat, kaptunk egy jelzést, hogy mire kell jobban figyelni” – szögezte le az m4sport.hu által idézett védő. 

A dublini 2–1-es vereséget követően a magyarok szombaton a debreceni Nagyerdei Stadionban tartják a kontinensviadal főpróbáját az izraeli csapat ellen.

Felkészülési mérkőzés

Írország–Magyarország 2–1 (1–1)
Dublin, Aviva Stadion. 29 424 néző. V: Luís Godinho (portugál)
Írország: Kelleher – Coleman, Duffy (Scales, a szünetben), D. O'Shea – Doherty (O'Brian, a szünetben), Cullen, Smallbone, R. Brady (O'Dowda, 62.) – Azaz (Parrott, 62.), Idah (Obafemi, 71.), Szmodics. Szövetségi kapitány: John O'Shea
Magyarország: Gulácsi (Dibusz, a szünetben) – Lang (Balogh B., 73.), Orbán, Dárdai M. – Nego (Botka, a szünetben), Nagy Á., Schäfer (Styles, 71.), Kerkez (Nagy Zs., 70.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. (Kleinheisler, 62.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Idah (36.), Parrott (92.), ill. Lang (41.)

szombaton
18.00: Magyarország–Izrael, Debrecen

A válogatott Eb-kerete

Az A csoport programja az Eb-n

1. forduló

2. forduló

3. forduló

Rovatok