Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, az újpesti közönségkedvenc, Budu Zivzivadze a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Heidenheimnél folytatja pályafutását.
Az átigazolási hírekben mindig jól értesült Florian Plettenberg X-oldalán csütörtök este azt írta, hogy Budu Zivzivadze nagyon közel áll a Heidenheimhez való csatlakozáshoz. A SkySport újságírója akkor arról írt, hogy az aláírásra egyelőre nem került sor, de már a végső fázisban járnak az egyeztetések és hamarosan hivatalossá válhat a klubváltás.
Plettenberg nem is tévedett, péntek délután a klub hivatalosan is bejelentette a játékos érkezését. A harmincéves, válogatott középcsatár szerződése 2029-ig szól. Holger Sanwald ügyvezető igazgató elmondta, hogy már hosszú ideje figyelemmel kísérték Zivzivadze fejlődését, hiszen 2022 óta a német másodosztályú Karlsruhét erősítette.
„Biztosak vagyunk benne, hogy azonnali segítséget jelenthet csapatunknak a bennmaradásért zajló küzdelemben, és nagyon örülünk, hogy minket választott” – nyilatkozta a sportvezető.
Zivzivadze 2019 és 2022 között a labdarúgó NB I-ben 97 mérkőzésen 31 gólt szerzett, a Magyar Kupában 18 találkozón hatszor volt eredményes. A Mezőkövesddel ezüstérmes volt a kupában, a Fehérvárral pedig bronzérmet szerzett az élvonalban. A Karlsruhe színeiben 61 meccsen 27-szer talált be.