Index Vakbarát Hírportál

A végén jött a dráma, kétgólos hátrányból fordítva nyerte az AC Milan a Szuperkupát

2025. január 6., hétfő 22:03

A második félidő elején még kétgólos előnyben volt az Internazionale labdarúgócsapata az Olasz Szuperkupa rijádi döntőjében az AC Milan ellen, végül mégsem övé lett a trófea, hanem a vörös-fekete milánói csapaté. Az AC Milan előbb felállt kétgólos hátrányból, majd Tammy Abraham az utolsó pillanatokban döntött.

Legutóbb még szeptemberben, a bajnokságban találkozott egymással a közös otthonon osztozkodó két milánói csapat, akkor az AC Milan nyert 2–1-re. Az úgymond visszavágó Szaúd-Arábiában, Rijádban jött el, az Olasz Szuperkupa fináléjában.

Túlzás lenne azt állítani, hogy kifejezetten izgalmas meccset hozott volna az első játékrész, mivel mindössze három kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel, ugyanakkor az egyikből gól született – a 45 perc lejárta után Mehdi Taremi passzát Lautaro Martínez váltotta gólra.

Alig telt el két perc a második játékrészből, az előbb gólpasszt kiosztó Taremi betalált, megduplázva ezzel csapata előnyét. Hamar jött viszont a válasz, Theo Hernández szépített, majd az utolsó percekben, amikor már úgy tűnt, az Internazionale megnyeri a meccset, Pulisic egalizált.

Sőt, a rendes játékidő ráadásának utolsó percében Tammy Abraham kapott remek labdát Rafael Leaótól, és higgadtan lőtt a jobb alsó sarokba, 2–3, a Milan megfordította a mérkőzést!

Ez pedig egyben a vörös-fekete milánói csapat sikerét jelentette, kétgólos hátrányból fordított a nemrégiben edzőváltáson áteső AC Milan, és megnyerte az Olasz Szuperkupát.

Olasz Szuperkupa, döntő

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok