Index Vakbarát Hírportál

Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor

2025. január 10., péntek 16:01

A dán bajnokságot vezető Köbenhavn pénteken kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre, soraiban a 17 esztendős magyar középpályással, Németh Hunorral – hívta fel a figyelmet az EM Sports hírlevele.

Németh Hunor, az FC Köbenhavn 17 esztendős középpályása még októberben, a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy az őszi szezonban olyan teljesítményt szeretne nyújtani az U19-es bajnokságban, amelynek köszönhetően a téli felkészülést már az első csapattal kezdheti meg. A jelek szerint a korosztályos magyar válogatott labdarúgó kiérdemelte a bizalmat – pénteken már az A-csapat keretével edzett.


A dán élvonal listavezetőjénél pénteken álltak munkába a játékosok, a gyakorláson pedig az U19-es dán bajnokság őszi szezonjában egy gólt, valamint három gólpasszt jegyző futballista is részt vett. A tervek szerint a téli felkészülést az első csapattal dolgozza végig, valamint a januári edzőtáborba is elutazik a társakkal – írta ügynöksége, az EM Sports pénteki hírlevele.

A labdarúgót egyébként az előző idény utolsó tétmeccsére, a Rapid Wien elleni idegenbeli Konferencialiga-mérkőzésre már nevezte az első csapat keretébe Jacob Neestrup vezetőedző.

Rovatok