Bejárta az internetet egy nevenincs walesi futballedző aljas, gyáva cselekedete. Még tavaly áprilisban történt, hogy egy alsóbb osztályú futballmeccsen az egyik csapat menedzsere minden előzetes figyelmeztetés és látszólag ok nélkül orvul leütötte a serdülőkorú partjelzőt. A felháborító cselekedet börtönt érdemelt volna, de mindössze 24 hetes elzárás és 1000 font pénzbüntetés lett az ítélet, ráadásul az elzárást egy évre felfüggesztették.
Még tavaly, április 27-én történt a Penrhyndeudraeth FC Amlwch Town FC elleni mérkőzésén, amelyet a romantikus nevű North Wales Coast West Premier League nevű bajnokságban játszottak. Hogy mennyire komoly mérkőzés volt, azt bizonyítja, hogy az egyik partjelző a Penrhyndeudraeth FC tartalékjátékosa volt...
Ám bármennyire is ulibuli meccsnek tűnt a találkozó, Robert William-Jones, az Amlwch Town FC menedzsere a kelleténél komolyabban vette a mérkőzést, és amikor csapata a 15. percben már vesztésre állt (a végén 8–0-ra kaptak ki), minden előzetes figyelmeztetés nélkül odasétált az egyébként kamaszkorú asszisztenshez, aki éppen másfelé nézett, és egy horogütéssel padlóra, azaz gyepre küldte.
Erre mondják azt az angol bokszzsargonban, hogy sucker punch, vagyis aljas orvtámadás. A magyar ökölvívásban ezt úgy mondják, hogy az elkövető lepleknizte az ellenfelét.
Az ilyesmi a legundorítóbb cselekedet a bokszban, hát még egy futballmeccsen!
Az esetnek természetesen feljelentés lett a vége, az ügy most zárult le, felháborítóan enyhe ítélettel. A Caernarfon Magistrates’ Court nevű törvényszék 24 jhetes elzárásra ítélte az edzőt, az ítéletet azonban 12 hónapra felfüggesztette. Mellékbüntetésként Williams-Jonesnak 150 órányi közösségi munkát kell végeznie, továbbá 1000 fontot (mintegy félmillió forintnak megfelelő összeget) kell fizetnie kártérítésként a leütött partjelzőnek.