Index Vakbarát Hírportál

Nem javult a pocsék forma, kirúgták csapatától a Liverpool ikonikus alakját

2025. január 30., csütörtök 15:12

Másfél év után távozott a szaúdi al-Ettifaq vezetőedzői posztjáról a Liverpool és az angol válogatott korábbi középpályása, Steven Gerrard – írja a Magyar Távirati Iroda.

A klub csütörtöki közlése szerint közös megegyezéssel bontották fel a kontraktust azok után, hogy januárban a szakember 2027-ig meghosszabbította a szerződését.

A csapat jelenleg a 12. helyen áll a 18 együttest felvonultató szaúdi ligában. Tavaly – a tréner első szezonjában – hatodikként zárt az együttes.

Nem volt teljesen váratlan az angol távozása, már novemberben is téma volt a csapat pocsék formája, sőt, az al-Kadszia elleni 0–2-s hazai vereség után már a szurkolók is kifütyülték.

Gerrard korábban a Glasgow Rangers és az Aston Villa szakvezetője volt. Játékos-pályafutását 2016-ban fejezte be – 17 évig volt a Liverpool futballistája. Szoboszlai Dominik most az ő 8-as mezszámával játszik.

(Ajánlókép: Yasser Bakhsh, Getty Images)

Rovatok