Sokáig úgy nézett ki, hogy a listavezető Liverpool legyőzi idegenben az Evertont az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójának szerdára halasztott mérkőzésén, azonban a hazaiak a 98. percben egy hatalmas góllal otthon tartották az egyik pontot. A lefújás után elszabadultak az indulatok a pályán.
Hatalmas készülődés előzte meg a találkozót, ugyanis mindenki úgy hangolt erre a találkozóra (legyen szó szurkolóról, vagy játékosról), hogy tudta, ez lesz az utolsó liverpooli derbi a Goodison Parkban. A találkozót eredetileg decemberben rendezték volna meg, azonban a Darragh vihar miatt kialakult kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elhalasztották a merseyside-i rangadót.
Szoboszlai Dominik ezúttal is a pályán volt a kezdőrúgás pillanatában, érdekesség, hogy a Premier League történetében most először fordult elő, hogy a „Vörösök” kezdő tizenegyébe egyetlen angol játékos sem került be. A Liverpool szeretett volna javítani, miután pár nappal ezelőtt meglepetésre kiesett az FA-kupából.
A két csapat 1894 októberében találkozott először a Goodison Parkban, akkor az Everton nyert, és a hazaiak most is nagyon bekezdtek, a 11. percben egy védelmi hibát kihasználva Beto vette be a Liverpool kapuját. Öt percre rá jött a válasz, Mohamed Szalah jobb oldali beadása után az alacsony termetű Alexis Mac Allister fejelt a kapu jobb oldalába két hórihorgas védő között, gyors gólváltással indult tehát a meccs.
Az első negyedóra után kicsit leült a mérkőzés, és elkezdődött a csontzene, egymást követték a keményebbnél keményebb belépők, a játékvezető összesen ötször vette elő a sárga lapot fegyelmezés céljából az első félidőben. A szünet előtti pillanatokban aztán megint láthattunk egy kis focit, Szoboszlai átlövése után Luis Díaz igyekezett lecsapni a kipattanóra, de Jordan Pickford gyors volt, így megakadályozta a kolumbiai támadót a gólszerzésben.
A második félidőben is sok volt a keménykedés, minden labdáért nagy harc zajlott. A 65. percben Szoboszlai esett össze az ellenfél tizenhatosán belül egy védő szorításában, de a játékvezető nem ítélt büntetőt a Liverpool javára.
Pár pillanattal később Jarrad Branthwaite gólt szerzett az Everton mezében, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot, maradt az 1–1.
A 73. percben még inkább magukba roskadtak a hazai drukkerek, Curtis Jones lövése után Szalah elé került a labda, aki öt méterről begyötörte azt az Everton kapujába, ez volt az egyiptomi támadó idénybeli 22. bajnoki gólja.
Már-már úgy tűnt, hogy a hátralévő percekben nem változik ez eredmény, de a 98. percben jött James Tarkowski, aki egy hatalmas góllal kiegyenlített. A lefújás után elszabadultak az indulatok, Abdoulaye Doucouré ugyanis a Liverpool-tábor előtt kezdett látványos ünneplésbe, mire Curtis Jones odarohant hozzá, hogy leteremtse.
Ebből alakult ki kisebb dulakodás, a játékvezető végül mind a két játékost kiállította második sárga lappal (Szoboszlai próbálta lefogni Jonest, ami egész jól ment neki).
Mellettük Slot menedzsernek is felmutatta a spori a piros lapot, a holland tréner minden bizonnyal nyomdafestéket nem tűrő szavakkal reklamált amiatt, hogy az ötperces hosszabbításból nyolcperces ráadás lett, aminek a legvégén kiegyenlített az ellenfél.
A Liverpool jelen pillanatban hét ponttal vezeti a tabellát a második Arsenal, és tíz ponttal a harmadik Nottingham Forest előtt.
Úti riportunk Liverpoolból, a derbi hátteréről, kulisszatitkairól és fokozott érzelmi hátteréről itt olvashatja!
Premier League
A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzés