Index Vakbarát Hírportál

Felkészülési mérkőzésen megsérült, agyhalottnak nyilvánították az orvosok

2025. február 13., csütörtök 09:59

Tragikus esemény sújtotta egy héttel ezelőtt a kínai labdarúgó-élvonalban érdekelt Beijing Guoan U19-es csapatát. Az együttes éppen Spanyolországban edzőtáborozott, amikor az RC Alcobenda elleni felkészülési mérkőzésen az ázsiaiak fiatalját, a 18 éves védőt, Guo Csia-Csuant véletlenül fejen térdelték, aminek következtében a spanyolországi orvosok agyhalottnak nyilvánították.

„Klinikai szempontból agyhalott. Nagyon kevés esélye van a túlélésre. Guo szubarachnoidális vérzést szenvedett, miután egy edzőmérkőzésen összeütközött egy másik játékossal. Az orvos azt mondta, hogy nagyon kevés remény van a túlélésére, az agy oxigénhiányos állapotának következtében klinikailag halott, és el fogják távolítani az őt életben tartó csöveket” – posztolta a játékos testvére a kínai közösségi oldalon, a Xiaohongshu nevű közösségi oldalon – írja a Marca.

A két évvel ezelőtt a Bayern Münchennél próbajátékon szereplő labdarúgó édesapja a nehéz helyzet ellenére sem mondott le a játékos megmentéséről. Vissza akarta szállíttatni fiát hazájukba, a kínai hatóságok viszont azt közölték, hogy az oxigénhiányban lévő fiatalnak nem jár kártérítés, ugyanis a klub nem fizetett életbiztosítást az utánpótlás-játékosoknak, valamint a kezelés sem feltétlen biztosított számára. 

A kínai lapok viszont arról számoltak be, hogy a klub megegyezett a családdal, így a Beijing Guoan fizeti a fiatal belső védő hazaszállítását, valamint gyógykezelését is. 

A spanyol RC Alcobendas közleményben fejezte ki aggodalmát a tragikusan megsérülő kínai játékos felé. 

Rovatok