Szoboszlai Dominik alighanem megérkezett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság klasszisai közé a Liverpoollal. A magyar futballválogatott csapatkapitánya szokatlan szerepkörben, a mérkőzés jelentős részében Curtis Jonesszal és Luis Díazzal váltogatva a pozíciót középcsatárként villogott, gólpasszt majd gólt jegyzett a négyszeres címvédő Manchester City otthonában. A Liverpool 2–0-s sikerével megszakította évtizedes pocsék sorozatát az Etihadban, egyúttal 11 pontos előnyre tett szert a második helyen álló Arsenallal szemben. Helyszíni beszámolónk Manchesterből.
Tudósítói szempontból nagyszerű főpróba volt másfél hete a Manchester City–Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzés. S bár egy újságíró, hacsak nem a nemzeti válogatottja játszik valamely sportágban, lehetőleg ne legyen elfogult, bevallom, úgy vágtam neki az Etihad Stadium felé tartó útnak, nem bánnám, ha a 3–2-es vendégsiker ezúttal is megismétlődne. Tizenkét nappal ezelőtt a szemerkélő esőben rengeteget kellett várni, majd a stadion környéki dugók miatt busszal két és félszeres menetidő mellett sikerült csak eljutni a célállomásig. Ezzel a rutinnal felvértezve ezúttal már pontosan tudtam, más opció nem jöhet szóba a Manchester City–Liverpool-meccsre menet, csakis a tram-train.
Bár a helyi tömegközlekedési társaságokkal együttműködve a City maga is indít exkluzív meccsjáratokat, két látogatás alatt még nem sikerült megfejtenem, hogy a normál buszjegynél (2 font) háromszor drágább járatok használata miért érheti meg. Amit láttam belőlük, az alapján a stadion közelébe érve ugyanúgy araszolnak a dugóban, nincs számukra sem külön elkülönített sáv. Valahol beszédes az is, hogy a klub saját honlapján is inkább a Metrolink szolgáltatását javasolja, sőt egy nemrég kötött megállapodásnak hála a manchesteri szezonjegyesek „mindössze” 72 fontért válthatnak olyan bérletet a könnyűvasútra, ami meccsnapokon ingyen közlekedést biztosít üzemnyitástól másnap reggel kilencig.
Noha kora délután a magyar labdarúgó-válogatottnál is számításba vett blackburni kapussal, Tóth Balázzsal kávézgatva (interjú jövő héten) néhány, meccssálakkal seftelő utcai árus jelenlétét leszámítva még nem sokat érzékeltünk a közelgő rangadóból, a Piccadilly Gardenstől az Etihad Campus irányába tartó járaton már annál forróbb volt a hangulat. A csepergő esőben felszálló utasoknak nagyon-nagyon résen kellett lenniük, ha ülőhelyet akartak maguknak találni a kezdés előtt egy és háromnegyed órával a pálya felé induló szerelvényen. A vasúti fejállomásnak számító Piccadilly után pedig már ahhoz is, hogy egyáltalán felférjenek. Ehhez, mondjuk, hozzájárult az is, hogy minimum tíz percet késett, de lehet, ki is maradt egy járat a menetrendhez képest. A City-szurkolók többsége azonban inkább állva sörözgetett, meg-megdörrent egy-egy dalra, rigmusra, és legfőképp fennhangon elemezte az esélyeket – nem feltétlen optimizmusról tanúskodó forgatókönyvek mentén. Közben az utasok másik fele megállás nélkül videózott, fotózott, köztük a világ tényleg minden tájáról származó futballturistával. Beszélgettem Kanadából, Japánból, Egyiptomból, sőt Brazíliából érkezettekkel is, akikben egyedül az volt a közös, hogy a mérkőzés miatt jöttek Angliába.
Ugyan Arne Slot, a vendégegyüttes vezetőedzője kifejezetten óvatos volt pénteki sajtótájékoztatóján, a szakértők szerint a Liverpool várhatta esélyesként a kezdőrúgást: a vörösök 23 meccse veretlenek a bajnokságban, és magabiztosan vezetik is a tabellát, míg a másik oldalon felsorakozó égszínkékek igencsak hullámzó formát futnak – hangzott az érvelés. November-decemberben volt olyan periódus, hogy a City tizenhárom meccsből csak egyet tudott megnyerni. Januárra valamivel jobb lett a helyzet, ám legutóbbi tíz tétmérkőzéséből így is csak ötöt húzott be Josep Guardiola csapata, amely címvédőként a 26. fordulóra 17 pontos hátrányba került a Poolhoz képest. A házigazda leginkább kiváló otthoni mérlegében bízhatott a rajt előtt: a manchesteriek ugyanis 2015 novembere óta egyszer sem kaptak ki a Mersey-parti riválistól bajnokin az Etihadban.
Ugyancsak a tizenkét nappal korábbi tapasztalatoknak köszönhetően ezúttal már egyáltalán nem lepett meg, hogy a stadionban robotok csapolják a sört, és a gépek által diktált tempónak is köszönhetően az úgynevezett e-bár előtt alig-alig alakul ki sor. Az újabb bővítés alatt álló – a következő idénytől több mint 60 ezer néző befogadására alkalmassá váló – létesítmény minden szempontból csúcstechnológia.
A mosdók kialakításától kezdve (még ott is van televízió, hogy le ne maradjunk a fontos pillanatokról!), a lelátók alatt húzódó folyosók dizájnja, váratlanul nagy terei mind az sugallják, sokkal szerteágazóbb élményt igyekeznek nyújtani, mint amit egy futballmeccs puszta kilencven perce jelent. Nem véletlen a mérkőzéseket felvezető fényshow, a játék az óriási molinókkal, hogy külön lemezlovas mixel, és kezdés előtt már másfél órával megkezdik a lelátói aktivitásokkal – kvízek, játékok – hangolni a népet.
A büféválaszték is rendkívül széles, a szokásos üditő-chips kombináció mellett akadnak tradicionális angol sós piték, fish and chips, eleve rengeteg sült krumplival kínált étel, melegszendvicsek és hot dogok. Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy akár turista, akár helyi, akár gyermek, akár idős, mindenki mihamarabb elköltsön még egy belépőnyi pénzt. Utóbbi nem is akkora kihívás, miközben első kézből, a 35 font körüli éves klubtagság megváltása után akár már 30 fontért is lehet belépőhöz jutni, a büfében egy üdítőért és hot dogért már ott is lehet hagyni majdnem a felét, 14-et. Ha valaki szünetben is kiszalad valami harapnivalóért egy olcsóbb szektorból, máris megduplázta klubja tőle származó meccsnapi bevételét. Persze mindez a pénz még így is jelentősen elmarad a televíziós jogdíjakból befolyó összegtől, de 50 ezer embernél így is észrevehető összeg, szemben a magyar bajnokik büféfogyasztásával.
A Liverpool nem csak tíz éve tartó rossz sorozatának megtörésére készülhetett, hanem egyenesen abban a reményben futhatott ki az Etihad gyepére, hogy egy sikerrel végzetesnek tűnő pofont mérjen a szombaton megbotló Arsenalra is. A második helyen álló londoni gárda hazai pályán kapott ki a városi rivális West Ham Unitedtól, ami azt jelentette, ha a Liverpool megnyeri a City elleni rangadóját, úgy – igaz, egy mérkőzéssel többet játszva – tizenegy pontos fórra tesz szert a bajnokság utolsó negyedéhez közeledve.
Érdekes volt megtapasztalni, habár ezúttal az angol klubfutball egyik csúcsmeccsére érkeztem, a bemelegítés alatt sokkal kevésbé morajlott a tömeg, mint a Real Madrid ellen. Pedig akkor még csak nem is volt telt ház – a hazai szektorokba szóló jegyeket ugyan mind eladták, ott is akadtak üres székek, a vendéghelyeken azonban komplett lelátórészek maradtak üresen –, mégis hangosabbnak érződött a publikum. A jelek szerint a Liverpool elleni rivalizálás kevésbé mozgatja meg a helyieket, mint amilyen gyűlöletcunamit képes kiváltani belőlük a madridiak közül rendre kifütyült Vinícius Júnior.
A vendégek kezdőjében ezúttal is ott volt Szoboszlai, a másik oldalon viszont a keretből is kimaradt egykori salzburgi csapattársa, a norvég gólvágó, Erling Haaland. A térdproblémákkal küzdő csatár hiányában ismét a januárban igazolt Omar Marmus próbálhatott hőssé válni, aki a City legutóbbi hazai meccsén nem is pótolta rosszul Haalandot: mesterhármast vágott a Newcastle Unitednek.
Előzetes esélyek ide vagy oda, a közönség részéről töretlenül éltetett Guardiola csapata kezdett jobban. Kulcspárharcnak ígérkezett a City bal szélsőjének, Jeremy Dokunak az összecsapása a liverpooli jobb bekkel, Trent Alexander-Arnolddal. Az első tíz percben többször is megverte a belga támadó a hírek szerint nyáron Madridba költöző angol védőt. A labdát jóval többet birtokló házigazda először a 7. percben találta el a kaput, Phil Foden 19 méterről eleresztett lövése azonban erőtlen volt. Ugyan nem került korán hátrányba, a Liverpool meglepően idegesnek tűnt, sok hibával játszott.
Aztán szinte a semmiből megszerezte a vezetést!
Szoboszlai ütempasszából Luis Díaz még csak egy szögletet tudott kiharcolni, a sarokrúgás után, teljesen tudatosnak tűnő figura végén Mohamed Szalah 11 méterről eleresztett lövése védhetetlenül vágódott a blokkról a bal felsőbe (0–1). Külön öröm, hogy mindezt a magyar középpályás asszisztjából.
A kapott gól után csak fokozódott a City mezőnyfölénye, ám az a 70 százalék feletti labdabirtoklás mellett is meddőnek bizonyult. A 30. percben ugyan Marmus éles szögből eleresztett lövése a jobb kapufáról a hálóba vágódott, les miatt nem ért a találat. A Liverpool letámadása közben rendre Szoboszlai helyezkedett a legmagasabban, ami korábban is jellemző volt Slot rendszerében. Az már kevésbé, hogy sokszor fent is maradt középcsatárként, esetleg a balszélső Díazzal cserélt helyet, míg mögötte egy sorral a Ryan Gravenberch, Alexis Mac Allister, Curtis Jones trió zakatolt.
Válogatottunk csapatkapitánya a félidő hajrájára is főszereplő maradt, Alexander-Arnold indításánál remek érzékkel engedte el a labdát Szalahnak, így elkerülve a lest, majd a jobbról befelé húzó egyiptomi passzából legalább olyan okosan lőtt a kapus mozgásával ellentétes irányban a bal alsóba! (0–2)
Bárhogy erőlködtek Kevin De Bruynéék, a félidőre is maradt ez az eredmény.
A második játékrészre egyik szakvezető sem cserélt. Noha Pep Guardiola aligha ilyen eredményben reménykedett, egyelőre nem akart – vagy a sérültek miatt nem tudott – belenyúlni a meccsbe. Ami a mezőnyjátékot illeti, nem is feltétlen lehetett sok panasza a katalán szakembernek – ellenben a tizenhatos környékén meghúzott passzokkal, rossz döntésekkel. Bár a Pool mindössze három lövéssel próbálkozott, és ezek közül a két, kaput eltaláló lövés gól is lett, 0,38-as xG-re vezetett kettővel. A másik oldalon a City tízszer is próbálkozott, de pontos kísérlete épp annyi volt, mint a vendégcsapatnak, ami pedig egészen döbbenetes, hogy az első félidőben látott tíz hazai lövés és fejes összesített helyzetminőség-mutatója volt 0,18, ami egyetlen, közepesnél nagyobb lehetőségnek felel meg.
A meccs képe sem változott sokat, az égszínkékek járatták a labdát, keresték a fogást a liverpooli védelmen. A vörösök eközben kegyetlen precizitással kontráztak tovább azon ritka alkalmakkor, mikor meg tudták szerezni a labdát. Az 57. percben úgy tűnt, Szoboszlai újabb gólpasszából le is zárja a Slot-csapat a rangadó érdemi részét, de hosszas videózás után Jones gólját is elvették les miatt, így maradt az állás. A magyar középpályás nem sopánkodott soká, rögvest kiintett az Etihadban szinte maroknyinak ható, így is többezres és a hazaiakért szorító, mintegy 50 ezer drukkernél hangosabbnak is bizonyuló vendégtábornak, szurkoljanak csak tovább. A 64. percben a VAR helyett klasszikusabb módon Ederson kapus bravúrja akadályozta meg, hogy Díaz háromgólosra hizlalja a fórt.
Guardiola először a 66. percben cserélt. A címvédő keretének állapotáról sokat elmond, hogy az érezhetően elfáradt De Bruyne helyére nem egy másik világklasszis jött ezúttal, hanem a 22 éves, saját nevelésű half, a szezonban eddig csak nyolc bajnokin bevetett James McAtee érkezett, akivel szemben aligha lehetett az az elvárás, egycsapásra fordítsa meg a találkozó menetét…
Nem is sikerült neki, ahogyan a hajrára beszálló többi csereembernek sem.
Bár ellentmondásnak hangozhat, ha a szívünkre tesszük a kezünket kijelenthető, a Liverpool ezen a délutánon nem focizni, csak győzni akart. Arne Slot rendkívül szervezett, csapatától már-már idegenül mélyre húzott védekezésen alapuló taktikája rendkívül precíz célfutballal, és a tizenhatos környékén pályafutása egyik legjobb teljesítményét hozó Szoboszlaival kifizetődőnek bizonyult. A Haaland nélkül Alisson kapuja előtt meglehetősen gyámoltalan City otthonában megszakította pocsék bajnoki sorozatát és ezzel – bár még odébb a vége – óriási lépést tett a Premier League aranyérme felé is.
LABDARÚGÁS
ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 26. FORDULÓ
gólszerzők: Mohamed Szalah 14., Szoboszlai Dominik 38.
korábbi eredmények a fordulóban
(Borítókép: Szoboszlai Dominik és Nico Gonzalez 2025. február 23-án. Fotó: Alex Pantling / Getty Images)