A litván Valdas Dambrauskas veszi át a honi élvonalban, az OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának irányítását. Dambrauskas 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá a miskolci csapattal.
A DVTK múlt szerdán számolt be arról, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a szerb Vladimir Radenkoviccsal és a csapatot a következő mérkőzésen megbízottként Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója irányítja. Vele pénteken 4–0-ra kikapott a Diósgyőr az MTK Budapest otthonában.
A DVTK szerdán jelentette be, hogy edzőként fiatal, mégis rendkívül tapasztalt, és korábbi állomáshelyein sikeres Dambrauskas veszi át az együttes irányítását. A litván szakember sokszoros bajnok és kupagyőztes, aki több csapatot is a nemzetközi kupák csoportkörébe vezetett. A 48 éves Dambrauskas legutóbb a ciprusi Omoniánál dolgozott.
Izgatottan várom, hogy belevágjak a munkába ennél a nagy hagyományokkal rendelkező klubnál – mondta Valdas Dambrauskas, a DVTK új vezetőedzője a klub honlapján. – Az egyből szembetűnő volt, hogy milyen nagy szurkolói bázis áll a csapat mögött, az pedig a tárgyalások során derült ki számomra, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az előrelépéshez. Szeretnék a munkámmal olyan örökséget hagyni, amire később érdemes lesz visszaemlékezni.
A DVTK sportigazgatója, Horváth Csenger arról beszélt, hogy a litván szakemberre alapos kiválasztási folyamat után esett a választás. Úgy fogalmazott: „Több olyan edző pályafutását követjük, akiknek a játékfelfogása, a korábbi megszerzett tapasztalatai és karrierjének állomásai alapján feltételezzük, hogy alkalmasak a diósgyőri kispadra. Amikor szükségessé vált, akkor pedig ezt a bő listát leszűkítve a több nyelven beszélő Valdas Dambrauskas lett az egyik első jelöltünk, akinek még életkora is pont beleillik az elképzeléseinkbe. Abból a szempontból is megfelelt az elvárásainknak, hogy dolgozott már nagy klubokban, folyamatos nyomás alatt, mert annak ellenére, hogy Diósgyőrben folyamatokban és a projekt fejlesztésében gondolkodunk, itt is tudni kell kezelni a nyomást.”
A 48 éves tréner 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá a diósgyőri klubnál.