Az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójában a címvédő Real Madrid korán megszerezte a vezetést a Betis otthonában, végül azonban 2–1-re elveszítette a mérkőzést. Minderre nem sokkal azután került sor, hogy az európai szövetség (UEFA) pénzbüntetéssel és felfüggesztett részleges stadionbezárással sújtotta a spanyol gigászt.
A madridiak jól kezdtek, egy szemre is tetszetős támadás végén Ferland Mendy szolgálta ki önzetlenül Brahim Díazt, aki közelről a léc alá varrta a labdát.
A hazaiak az első félidő közepén magukra találtak, és Johnny Cardoso közeli fejesével kiegyenlítettek, a Real Madrid védelme megint csődöt mondott egy rögzített szituációt követően.
A szünet után is ment előre nagy lendülettel a Betis, amely Isco tizenegyesgóljával fordított (a technikás középpályás éveken át erősítette a Realt, amellyel összesen 19 trófeát nyert).
A Real Madrid a végén nyilván megpróbált egyenlíteni, de a támadásaiban nem sok fantázia volt. Most Kylian Mbappénak sem ment jól a játék, le is cserélte őt Carlo Ancelotti vezetőedző. A találkozó végén Vinícius Júniort sikerült kihozni a sodrából, úgy veszekedett az őt provokáló Betis játékosaival, hogy már volt egy sárga lapja, de megúszta a kiállítást.
A mérkőzés összefoglalója:
A Betis sikere azt jelenti, hogy a Barcelona három ponttal megléphet a tabella élén, amennyiben vasárnap legyőzi hazai pályán a Real Sociedadot. A harmadik Atlético Madrid pedig megelőzte városi riválisát (és a tabella élére ugrott), miután hazai pályán legyőzte az Athletic Bilbaót.
A BL címvédőjéhez kapcsolódó hír, hogy az UEFA pénzbüntetéssel sújtotta a klubot, mivel a szurkolók egy része diszkriminatívan viselkedett a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-párharc második mérkőzésén a spanyol fővárosban, írja az ESPN.
A szövetség fellebbviteli testülete a fegyelmi szabályzat 14. cikkének megsértésére hivatkozva hozta meg a döntést. Az UEFA nem részletezte a büntetéshez vezető szurkolói magatartás jellegét.
A 30 ezer eurós bírság mellett a Santiago Bernabéu Stadion részleges bezárását is elrendelte a testület. A büntetést két évre felfüggesztették, de azonnal érvénybe lép, amennyiben ebben az időszakban hasonló incidens történik.
La liga
26. forduló
Pénteken játszották:
Vasárnap játsszák:
Hétfőn játsszák: