Index Vakbarát Hírportál

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

2025. március 1., szombat 16:44

A kilencedik helyen álló Zalaegerszeg gól nélküli döntetlent játszott a vendég, tizedik Nyíregyházával a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Érezhető volt az első félidőben, hogy a kilencedik és a tizedik helyezett találkozóján nagy a tét, mivel ezen a meccsen egy győzelem sokat érhetett.

A vendégek alapvetően a stabil védekezést helyezték előtérbe, hátsó alakzatuk pedig komolyabb hiba nélkül teljesített, a támadásokat inkább erőltető hazaiak ennek megfelelően nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kialakítani.

A nyírségiek előtt két lehetőség is adódott, a félidő hajrájában kapufáig is eljutottak, a szünetre viszont gól nélküli állással vonultak a felek, írja az MTI.

Fordulás után annyit változott a játék képe, hogy a Zalaegerszeg valamivel veszélyesebbé vált, többet is birtokolta a labdát és többször is próbálkozott kapura lövéssel.

A vendégek sem tétlenkedtek, védekezésben változatlanul állták a sarat, és egyáltalán nem voltak veszélytelenek a hazaiak kapuja előtt, gólt azonban nekik sem sikerült szerezniük.

A második félidőben megszaporodtak a szabálytalanságok, ennek megfelelően a sárga lapok is, a hajrában pedig gyors egymásutánban alakultak ki helyzetek mindkét kapu előtt.

Betalálni viszont végül egyik együttes sem tudott, így pontosztozkodással zárult a küzdelmes mérkőzés. A ZTE így már négy bajnoki óta veretlen hazai pályán.

Labdarúgás

OTP Bank Liga

22. forduló

Rovatok