Tovább tart a két idősebb Dárdai testvért foglalkoztató Hertha Berlin mélyrepülése a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (2. Bundesliga). A fővárosi együttes 4–0-s vereséget szenvedett az Elversberg otthonában, úgy, hogy az ötödik találattól csak a videóbíró mentette meg.
Horror.
Így foglalhatjuk össze a Hertha Berlin elmúlt öt hetét. A német másodosztályban szereplő együttes ötmeccses nyeretlenségi szériával érkezett a 6. helyen álló Elversberg otthonába, ahol aztán rendkívül pocsék első félidőt követően 4–0-ra kikapott. A végeredmény már az első játékrész hosszabbítására kialakult.
A második félidőben a berliniek csupán a túlélésre játszottak, ám így sem múlt sokon, hogy a különbség még nagyobbá váljon. A hajrában épp Dárdai Mártont rúgták fejbe három méterről a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető elsőre tizenegyest ítélt, majd csak hosszas videózás után bírálta felül a döntését.
A Hertha vezetősége két hete döntött edzőváltás mellett, a szezont még a Hannover kispadján kezdő Stefan Leitl azonban eddig nem tudta új mederbe terelni az eseményeket.
A 11-szeres magyar válogatott bekk idősebb testvére, ifj. Dárdai Pál a hajrára beszállva kapott néhány játékpercet, így két hét elteltével bemutatkozott az új szakvezető irányítása alatt.
A berlini együttes a legutóbbi tizenegy tétmeccséből mindössze egyet tudott megnyerni. Pocsék sorozatával egészen a 14. helyig csúszott vissza a tabellán, és már csak négy pont választja el a kiesőzónától...
LABDARÚGÁS, 2. BUNDESLIGA
Elversberg–Hertha Berlin 4–0 (4–0)